John Dollond volt az első, aki szabadalmaztatta az akromatikus lencsét (lencserendszert). Azonban nem ő volt az első, aki akromatikus lencsét készített. Az optikus George Bass útmutatásait követve, a Chester Moore Hall volt, már 1733-tól gyártották és forgalmazták. A késői 1750-es években, Bass elmondta Dollondnak a Hall's designt, Dollond látta benne a potenciális lehetőséget, és képes volt reprodukálni azt. Tehát Dollond ismerte az előzetes munkákat, és szabadalmaztatta a lencserendszert. Halála után fia, Peter, lépéseket tett, hogy érvényesítse a szabadalmat. Számos versenytársát, mint Basst, Benjamin Martint, és Jesse Ramsdent, perelte. Dollond szabadalmát megerősítették, mivel a bíróság megállapította, hogy a szabadalom érvényes volt, Dollondnak köszönhető a találmány kiaknázása, miközben a feltalálók ezt nem tették meg. Számos optikusok tönkrement a költséges bírósági eljárásban, és becsukták a boltot. A szabadalom érvényben maradt 1772-ig. Lejártát követően az akromatikus lencsék ára Angliában a felére csökkent.
Akromatizmus
(gör. szintelenség), a jó optikai készülékek (messzelátó, mikroszkóp, fotografiai lencsék stb.) ama tulajdonsága, hogy szines szegély nélkül való képeket adnak. Fizikai értelemben az A. a fény törése színszórás nélkül. Sötet szobába kis nyitáson keresztül beeső napfény útjába tett ernyőn a napnak kis kerek, fehér képe támad. A sugár-nyaláb útjába ékalakú üvegdarabot, prizmát helyezvén, a fénysugarak a prizma vastagodó része felé megtörnek, minélfogva az ernyőn levő kép eltolódik, de egyúttal szivárvány színeiben pompázó szalaggá, színképpé szélesedik (l. Színszórás). A színkép távolsága a fehér kép kezdetbeli helyétől a prizma fénytörésének mértékeül, a színkép szélessége pedig színszóró képességének mértékeül tekinthető. Newton, aki a színszórást felfedezte, tökéletlen készülékekkel végzett kisérleteiből arra következtetett, hogy a színszórás arányos a fénytörő képességgel. Ez tévedésnek bizonyult. Egyenlőszögü prizmákat készítvén flint- és koronaüvegből, az előbbinek színképe közelitőleg kétszer olyan széles, mint a koronaüvegé, de a színkép eltérítése közel sem kétszer akkora. Ebből következik, hogy a flint-prizma éppen olyan széles színképet ad, mint körülbelül kétszer akkora törőszögü koronaüveg prizma, de a fényt kevésbbé teríti el. Két ilyen prizmát összeillesztvén olyformán, hogy éleik ellentett fekvésüek legyenek, a rajtok átmenő fény színszórás nélkül törik. Ugyanis a koronaüvegben megtört és szétszórt fényt a flint ugyanannyival szórja ellentett irányban, vagyis ujra fehérré egyesíti; a fehér fény azonban az eredeti irányhoz képest mégis elteritve marad, mert a második prizma törése kisebb, mint az elsőé. Az ilyen kettős prizmát akromatikus-nak, színtelenítettnek nevezik. A lencsére egy pontból eső sugarak a színszórás miatt nem egy pontban egyesíttetnek. A gyüjtőlencse a kevésbé törékeny piros sugarakat messzebb, a törékenyebb kék ibolya sugarakat Akromatikus lencse pedig a lencséhez közelebb gyüjti össze s emiatt a keletkező kép nincsen élesen határolva, ha nem szivárványszínekkel szegélyzett. A lencse eme hibáját szint eltérésnek (kromatikus aberráció) nevezik. Az ilyen lencse legfölebb durvább vetítésekre, v. kis nagyításu kézi nagyítónak használható. Jó mikroszkópot és messzelátót tényleg csak akkor tudtak szerkeszteni, amikor a lenecse eme hibáját kiigazítani; akromatikus lencséket készíteni sikerült. Ez a prizmánál ismertetett fogással érhető el.
Koronaüvegből való gyüjtő lencséhez oly flintlencse illesztendő, melynek az előbbivel egyenlő színszórása, legkisebb fénytörése van. Ez a reáeső szétszórt fényt ellentett irányban szórván, fehérré egyesíti. A pont szintelen képe a kettős lencsétől távolabb jön létre. A két lencsét különösen ha finomabb készülékekbe van szánva kanada-balzsammal szokták összeragasztani. (Pallas lexikon)
Utolsó kommentek