Helmut Newton 1920-ban, Berlinben született egy jómódú zsidó gombgyáros család gyermekeként. 1936-ban félbeszakította gimnáziumi tanulmányait, mert már ekkor is inkább az úszás, a lányok és a fényképészet érdekelte. Ezután Berlin egyik ismert fényképészénél, Yva Else Simonnál tanult, aki később a náci terror áldozatává vált.
Két évvel később megszakította fényképészeti tanulmányait, és röviddel 18. születésnapja után, 1938. december 5-én, Szingapúrba távozva elhagyta Németországot. Ott két hétig fotoriporterként dolgozott a Singapore Straits-Times-nál, ahonnét rövid időn belül „alkalmatlansága miatt“ eltanácsolták. A második világháború alatt 1940-től Ausztráliában élt, ahol az ausztrál hadseregben teherautósofőrként és vasútépítésen dolgozott. 1945 nyitotta meg fényképészetét Melbourne-ben. 1948 feleségül vette June Browne színésznőt (művésznevén June Brunell), akivel egészen haláláig együtt élt és aki az 1970-es évektől maga is – Alice Springs néven – fotóművészként tevékenykedett.
1956-tól Helmut Newton a Vogue divatmagazin ausztrál kiadójánál tevékenykedett, amelynek során egyre több megbízást kapott a lap francia, olasz, amerikai és német kiadóitól, illetve más divatmagazinoktól. Az 1970-es évektől a világ egyik legismertebb és legjobban fizetett divat-, reklám-, portré- és aktfényképészeként vált ismertté.
Utolsó éveit feleségével Monacoban töltötte. 83 évesen halt meg autóbalesetben 2004. január 23-áról január 24-ikére virradó éjszaka Los Angeles-ben a Cedars-Sinai Medical Centerben. Híresztelések szerint az autóbalesetet az okozta, hogy Newton a volánnál szívinfarktust kapott. Kívánságának megfelelően szülővárosában Berlinben helyezték örök nyugalomra 2004. június 2-án. Urnája a III. számú városi temető (III. Städtischer Friedhof Stubenrauchstraße, Berlin-Friedenau) díszsírhelyén nyugszik, Marlene Dietrich sírjának közelében. (vikipedia)
fejetlen bárd 2013.04.04. 12:51:03
Ugyanakkor némileg visszás az, hogy a meztelenség néhol már-már öncélú magamutogatás, semmi több.
Fura ez az egész, nehéz megítélni, hogy amit tett a fotózással az tulajdonképpen javára vált-e az aktnak. Én kevésbé csípem a latexben meg bőrszerkóban csöcsöt villantó fotókat, nem sok értéket látok bennük, de arra jó, hogy a prűd közönség retinájába beleégesse azt, hogy a meztelenség természetes és nem üldözendő, takargatni való állapot.
a lyukkamerás ember · www.flickr.com/photos/jonespointfilm/ 2013.04.04. 20:59:07
Szia !
Amit a harmadik bekezdésben írsz az a lényeget fogalmazza meg mind kérdésileg, mind válaszilag H.N.-al kapcsolatban.
De a az első bekezdésben leírt "JÓ FOTÓS" kifejezéstől a hideg is kirázott.
Mert mi is az, hogy jó fotós valaki ?
Technikailag vagy művészileg az (vagy éppen nem az) ?
Van erre pontos mérőeszköz ?
R. Kapa rossz fotós mert a képei fele életlen és kissé rosszul exponált volt ?
Vagy A. Adams csak azért jó fotós, mert az ő képei meg tű élesek és tökéletesen exponáltak voltak ?
Az ezen a szinten levőkkel kapcsolatban egyáltalán fel lehet tenni azt a kérdést, hogy JÓ VAGY ROSSZ FOTÓS volt ?
Üdv,
Bi
Romanee Conti 2013.04.04. 21:18:52
fejetlen bárd 2013.04.10. 14:37:35
Nekem Helmut Newtonnal az az egyetlen bajom, mint az aktfotósok többségével: Nekem ez nem elég. Nekem nem elég, hogy ott egy meztelen nő a fotón, attól ez még csak közönséges akt marad (itt a "közönséges akt" úgy értendő, hogy akt a közönséges fajtából).
Egyszer egy hölgy fotós ismerősöm viccesen megjegyezte:
"Attól jó egy pucér nőt ábrázoló fotó, ha még én is tudom élvezni!"
És ebben a nyers megfogalmazásban van valami. Kérdés, hogy Helmut Newton munkáit csak a férfiak tudják-e igazán élvezni a minduntalan elővillanó mellek miatt, vagy tényleg van-e bennük valami magasztos? Akkor is ha nem valljuk be, szeretjük a melleket nézni. Én is szeretem, meg tippeim szerint te is szereted, ebben semmi rossz, vagy szégyellni való nincs. Csak attól, hogy ezt az igényt kiszolgálja én még nem fogom jó fotósnak tartani Helmutot.
Szubjektív véleményem szerint Helmut fotóit egyesével kiemelve, "kézbe véve" csak szexet látunk, semmi többet. Az egész munkássága viszont a szexuális forradalom hajtóerejét, ha úgy tetszik igényét eleveníti fel, ez pedig nagyon klassz!
Friedmann Endre jó példa a párhuzamhoz. A sajtófotóban sokkal több őszinteség van, mint a divatfotóban. Szeretem a nagy hatású sajtófotókat, melyek jelentése és jelentősége az első pillanattól fogva megkérdőjelezhetetlen.