inphoto.blog.hu

Oak tree in winter by Henry Fox Talbot, 1843

Talbotipie • Calotype • Kalotípia. A dagerrotípia mellett a legelterjedtebb kezdeti eljárás. W. H. Fox Talbot (1800-1877) 1841-ben szabadalmaztatta (bár már ezelőtt is gyakorolta). Az 1850-es évek végéig, a nedves eljárás elterjedéséig volt használatban, a dagerrotipiával párhuzamosan. Az első gyakorlatban használt negatív-pozitív eljárás volt. Így feltalálója mindjárt kétféle fotóanyagot is létrehozott: először a később só(s)papírként ismert pozítívanyagát, majd pedig a szintén papírhordozóra készült negatívét. A sóspapírt már 1835-ben használta Talbot. Jó minőségű levélpapírt híg sóoldatba áztatott, megszárította, majd ezüst-nitrát oldatával kezelte egyik oldalán (ecsettel vagy úsztatással). Így kötőanyag nélküli napfénypapírt kapott. Erre napfényen fotogramot készített. (Különféle tárgyakat, növényeket helyezett az érzékeny oldalra, a fény érte részeken papírja barna színben besötétedett, a tárgyak árnyékolta helyeken világosabb maradt.) Anyagát (sötétben) megszárítva és nedvesen egyaránt használta. Fixálásához eleinte sokféle vegyszert kipróbált (kálium-bromid, kálium-jodid oldatot, tömény sóoldatot), végül Herschel javaslatára a nátrium-tioszulfátot választotta. E képeit Photogenic drawing-nak nevezte. Később ezzel az anyaggal készítette első fényképeit családja által "egérfogónak" csúfolt kis kameráival. Mivel érzékenységét túl csekélynek találta, tovább kísérletezett, így jutott el negatívanyagához. A negatív szintén jó minőségű levélpapírra készült. Egyik oldalát ezüst-nitrát oldatával ecsetelte és megszárította. Ezután kálium-jodid oldatába merítette két-három percre, hogy ezüst-jodid réteget hozzon létre. Papírját mosta, megszárította. Felvétel előtt az így előkészített anyagot ezüst-nitrát galluszsavas oldatába mártotta és nedvesen üvegek között (vagy szárítva) kamerába helyezte és exponálta.

Jó fényen egy-két perces expozíció is elegendő volt (a "photogenic drawing" kb. 1 órát igényelt.) Megvilágított papírját a galluszsavas ezüst-nitrát oldatba helyezve hívta elő, mosta és nátrium-tioszulfát oldatában fixálta, majd ismét mosta és szárította. Ezzel lényegében a mai fényképészeti technikát alapozta meg. Eljárását használata során a legkülönbözőbb módon változtatta és változtatták mások is, fejlesztés céljából. Így e leírás csak az alapmódszerre érvényes, s mondhatjuk: minden felhasználójának megvolt a maga verziója. Egyik tökéletesitését a Le Gray-féle viaszpapír módszert külön eljárásként tartja számon a történet, így mi is külön foglalkozunk vele. A kész talbotip negatívot másolókeretben a "photogenic drawing" anyagára másolták az ott leírt technikával. Ezt az anyagot, a sóspapírt még későbbi eljárásoknál így a kollódiumos nedveseljárásnál és a chromotipiánál is használták. A pozitívet később aranyszínezéssel tartósították, szépítették. Barnás tónusáról, matt felületéről ismerhető meg a sópapír. Rostjai a képes felén is láthatók (ellentétben a kötőanyagos és különösen a baritált papírokkal), sőt tapinthatók is. Ha talbotíp negatívot másoltak rá a képen látható negatív papírjának átmásolódó szerkezete (rostjainak árnyképe) is. Ez rontotta a képminőséget, ezért különböző anyagokkal (viasz, olajok) átitatták a negativot, hogy áttetszőbb legyen. Volt, hogy csak egy részletét kezelték így (pl. a fényképezett személy képe viaszolva volt, a háttér nem). A pozitívképet - mivel ez egyszerű volt - már az eljárás megjelenésekor tudták festeni. Az első ilyet még a nyilvánosságra kerülés előtt Talbot fotójából lányai készítették. Későbbi technikáknál is szivesen alkalmaztak sóspapírt, ha a pozitívképet ki akarták színezni. Szokás volt a negatív felületét élesebb másolat készítése céljából cilinderprésssl fényezni is. A negatív fedett részeinek színe a barnásfeketétől a szürkéig változott. Negatívanyagát pozitívek készítésére is használták (pl.: fényképezőgépben nagyítás készítésénél) ennek a pozitívtechnikának keményítővel enyvezett változata jódpapír néven ismeretes. A negatív felismerése , a pozitív felismerése . A legtöbb dagerrotipista megpróbálkozott talbotipiával is (és viszont). Az eljárást Talbot nevezte kalotípiának a görög kálosz (szép) szóból képezve, de már kortársai is talbotipiának nevezték módszerét. Hazai művelői között említhetjük a saját eljárást használó Kramolin Alajost, a dagerrotípiával is foglalkozó Strelisky Lipótot, Veress Ferencet, valamint Kornis Zsigmondot, Mikó Imrét. Tiedge János, Skopáll József is ismert talbotipisták voltak.  

Flesch Bálint: Fototechnika-Történeti (Egészen) Kis Lexikon, ARCHALTFOTOKONZERV, 1987-2009