272 tekercs film [2] - Soltész István írása
Ez egy érdekes történet... Én 16 éves voltam amikor a papám meghalt, ő nem volt még 45. Ez 1983-ban volt. Tibolddarócon éltünk egy kis bükkaljai faluban, én ott nevelkedtem. A papám főkönyvelő volt a helyi tsz-ben. Műkedvelő fotós volt. A képeinek színhelye zömében a falu, szereplői pedig a család a rokonok, barátok kollégák. Ez így egyszerű is lenne. De az átlagoshoz képest nagyon gyakran fotózott, szinte mindig nála volt a fényképezőgépe. A környezetében ezt megszokták, elfogadták, hogy állandóan fényképezi őket. De épp ettől lettek a képei különösek. Egy hivatásos fotóriporter soha nem tudott volna ennyire közel kerülni a Tibolddaróciakhoz. Ez persze önmagában még kevés lenne, valószínűleg sok ehhez hasonló történet látna napvilágot, ha komolyabban elkezdenénk kutatni. Az ő képeinek erejéhez az is kellett, hogy meglegyen benne az az ösztönös tehetség a képcsinálásra, mely csak keveseknek adatik meg. Rövid életében ugyan büszke volt arra, hogy önerejéből megtanult fényképezni, de soha nem gondolt arra, hogy mutogassa, pályázatokra küldje a képeit. Persze jól is tette, ha működött volna benne efféle érvényesülési vágy, bizonyára nem ilyen képek készültek volna. A faluban, a képek szereplőinek gyakran osztogatta képeit, de a nyilvánosság a falu határával bezárult.
A halálát követően rögtön elkezdtem rendezgetni a fotóit. Eleinte biztosan az motivált, hogy így kapcsolatban maradhatok vele. Kamaszként nagyon megviselt a halála. Néhány évvel később, amikor már én is nyakig benne voltam a fotózásban - nyilván ez is a papám hatása - kezdtem érezni, hogy nem egy szokványos hagyaték van a birtokomban. Kb. 10.000 felvételről van sző, ami 272 tekercs 35 mm-es filmen van. Lekontaktoltam mindet, majd elkezdtem belőlük nagyítani...1996-ban találkoztam Bán Andrással, megmutattam neki. Az ő lelkesedése és segítőkészsége megerősített abban, hogy a hagyatékot nyilvánosság elé kell tárni.
Volt néhány kiállítás az anyagból itthon, a legfontosabbak a 96-os Miskolci Galéria béli (ez volt ez első) és 2006-os, ami a Magyar Fotográfusok házában volt látható. Mindkettőt Závada Pál nyitotta meg. (Ezzel egy újabb történetet indíthatnék útjára, de talán majd később.)
És most New York... Itthon sajnos eddig senkinek sem jutott eszébe, hogy e két Soltészt egyszer, valahol együtt is lehetne mutogatni. Ez az oka annak, hogy az "idősebb" és "ifjabb" megkülönböztetés ritkán van használva, csak ha felmerülne az esélye annak, hogy a névazonosságból félreértés lehet. Amíg élt, addig sem volt jellemző az előtag használata.
(az utolsó 3 kép if. Soltész István fotói)
A Fotóművészet 1999/5-6 számában egy részletes írás található a papámról, a szerzője Bán András.
Soltész István
Romanee Conti 2010.12.30. 21:30:26
tacto 2010.12.31. 08:14:20
Romanee Conti 2010.12.31. 10:08:25
tacto 2010.12.31. 11:28:39