Nem fogom fel, nem értem a kormány hozzáállását a menekült kérdéshez. Szerintük, 1956-ban az osztrákoknak vissza kellett volna forditani ezt a 154 993 csőcselét? Adatok, számok, hozzáállás. Ott. Szégyelem magam. 2015. Szomorú történet. Nem, nem fantasztikus kormányunk miatt, az ország hozzáálása ami drámai, aggasztó, kiábrándító.
Az 1956. évi forradalom november 4-ével kezdődő leverésével egyidejűleg és azt követően mintegy 200 000 magyar hagyta el az országot; túlnyomó többségük Ausztria felé menekült. 1 Az osztrák szövetségi kormány már az október 28-i rendkívüli minisztertanácsi ülésen Oskar Helmer szociáldemokrata párti belügyminiszter javaslatára meghirdette a menedékjog biztosítását minden magyar menekülő számára, bármi legyen is menekülésük indítéka. Megállapodtak, hogy az osztrák határt átlépő katonai személyeket lefegyverzik, a menekülteket pedig táborban helyezik el. Ausztria számára a menekültek fogadása, noha sem államszerződés, sem az ország semleges státusza nem kötelezte erre, 1955 után az ún. „aktív semlegességi politika” része lett. Julius Raab néppárti szövetségi kancellár 1955. október 26-i beszédében kijelentette: „A menedékjog Ausztriában — ahogy az egy szabad, demokratikus nemzethez illik — továbbra is teljes egészében érvényben marad.”
Az Ausztria felé irányuló tulajdonképpeni magyar menekültáradat november 4-ével indult meg; ezen a vasárnapon 6000 menekült érkezett Ausztriába, köztük ezer magyar katona. A magyarok menekülését elsősorban politikai okok motiválták: félelem a megtorlástól, a repressziótól, a diktatúra visszaállításától, de a végül hatalmasra nőtt tömeg nagyszámú gazdasági menekültet is magába foglalt. A menekültáradat november 23-án tetőzött, ezen a napon 8537 magyar lépte át az osztrák határt.
Nagyszámú menekült anyagi ellátását és gondozását Ausztria minden erőfeszítése ellenére sem tudta tartósan magára vállalni, ezért Helmer szövetségi belügyminiszter az osztrák szövetségi kormány nevében már november 5-én táviratot intézett az ENSZ Menekültügyi Főbiztosához és az UNREF-hez,2 amelyben az egész szabad világot felszólította a magyar menekültek segélyezésére. Helmer táviratában pénzsegélyt kért, hogy biztosítani lehessen a menekültek emberhez méltó ellátását és élelmezését, emellett sürgősen kérte, hogy az európai államok fogadjanak be átmeneti jelleggel minél több embert a menekültek közül.
A menekültkérdés kezelésében a menekülteknek az ICEM 3 keretében az európai és tengerentúli országokba való továbbszállítása, kivándoroltatása hozott megoldást.
1957 tavaszán a nagy magyar menekültáradat utolsó hullámai is fokozatosan elcsitultak; ez év júniusában már csak ötven magyar menekült érkezett Ausztriába. A menekülés megnehezült, sőt lehetetlenné vált; az osztrák kormány január 15-én lezárta Ausztria határait, a magyar kormány pedig elrendelte az osztrák–magyar határ újbóli elaknásítását.
Az a több, mint 180000 magyar, aki az 1956. évi magyar forradalom leverése következtében elhagyta az országot, igen komoly demográfiai veszteséget jelentett Magyarországnak. Ausztria a magyar forradalom felkelőinek, sebesültjeinek segélyezésével, karitatív támogatásával, főleg pedig a menedékjog meghirdetésével, biztosításával, a magyar menekültügy megszervezésével morális szempontból nagyhatalomként cselekedett és osztatlan elismerést szerzett magának világszerte.
Az Ausztriába menekült és onnan kivándorolt magyarok számát illetően néhány különböző időpontban felvett — ezért különböző adatokat tartalmazó — statisztikával rendelkezünk. Az Österreichisches Staatsarchiv Archiv der Republik Bundeskanzleramt Auswärtige Angelegeheiten II. Pol. Anyagában végzett kutatások során bukkantam rá az Ausztriában működő Magyar Menekültügyi Segítőszolgálat (Ungarischer Flüchtlingshilfdienst) 1958. május 31-én kelt féléves beszámolójára és ennek IV. függelékére, amely újabb, igen részletes áttekintést nyújt az Ausztriában menekült, és onnan kivándorolt magyarok számáról hónapról hónapra 1956 november és 1958 májusa között.
A Magyar Menekültügyi Segítőszolgálat a magyar menekültek jogvédelmi és segítőszolgálata volt Ausztriában. Feladatköre a következőkre terjedt ki:
-
Jogi tanácsadás, eljárás a hatóságoknál
-
Tanácsadás, útbaigazítás
-
Elhelyezés, munkaközvetítés
-
Kisebb segélyek nyújtása
-
Iratok hiteles fordítása
-
Segédkezés a kivándorolni óhajtók ügyeinek elintézésénél
-
Tanár- és diákakció
A szervezet kapcsolatban állt az Ausztriában működő külföldi menekültügyi, egyházi és egyéb jótékonysági szervezetekkel; központi irodája Bécsben volt, emellett irodát tartott fenn Salzburgban, Linzben, Grazban, Klagenfurtban, Innsbruckban és <>Bregenzben.
1.
A Magyar Menekültügyi Segítőszolgálat féléves beszámolója ausztriai tevékenységéről
IV. Függelék
Statisztikai adtatok a magyar menekültek számáról Ausztriában
I.
A menekültek száma
1956
November 30. |
52 277 |
December 31. |
153 690 |
1957
Január 31. |
64 692 |
Február 28. |
54 497 |
Március 31. |
45 259 |
Április 30. |
34 975 |
Május 31. |
27 725 |
Június 30. |
28 452 |
Július 31. |
25 944 |
Augusztus 31. |
23 722 |
Szeptember 31. |
23 170 |
Október 31. |
21 091 |
November 30. |
19 929 |
December 31. |
19 118 |
1958
Január 31. |
19 004 |
Február 28. |
18 712 |
Március 31. |
18 425 |
Április 30. |
18 252 |
Május 31. |
17 914 |
Június 30. |
17 499 |
A menekültek közül 1958. június 30-án 9 242 személy 29 menekülttáborban, 8 257 privát helyen van elhelyezve. Az utolsó 6 hónap folyamán 394 menekült érkezett Ausztriába.
II.
Kivándorlás
1956. november 1-jétől 1958. június 30-ig összesen 154.993 új menekült 4 nyugati irányba kivándorolt. Az IGEM közvetítésével kivándorolt menekültek a következő országok között oszlanak meg:
Ország |
Szám |
Argentína |
915 |
Ausztrália |
9 663 |
Belgium |
3419 |
Brazília |
993 |
Kanada |
24 588 |
Chile |
264 |
Columbia |
215 |
Costa Rica |
32 |
Kuba |
5 |
Ciprus |
2 |
Dánia |
1 178 |
Németország |
14 289 |
Dominikai Köztársaság |
581 |
Ecuador |
1 |
Franciaország |
10 237 |
Nagy-Britannia |
20 640 |
Hollandia |
3 568 |
Írország |
541 |
Izland |
52 |
Izrael |
1 897 |
Olaszország |
3 849 |
Luxemburg |
277 |
Új-Zéland |
963 |
Nicaragua |
4 |
Norvégia |
1 192 |
Paraguay |
7 |
Rhodesia |
71 |
Spanyolország |
19 |
Dél-Afrika |
1 315 |
Svédország |
5 823 |
Svájc |
11 975 |
Törökország |
505 |
Uruguay |
42 |
USA |
35 240 |
Venezuela |
677 |
Összesen: |
154 993 |
III.
Repatriálás
Magyarországra bizonyíthatóan 11 175 személy tért vissza, ebből Ausztriára esik 7 858 személy, más országokból Ausztrián keresztül 3 317 személy tért haza.
IV.
Vándorlási szám összesen
Ausztriában |
17 499 |
Nyugati országokba kivándorolt |
154 993 |
Repatriált |
11 175 |
Összesen: |
183 667 |
Österreichisches Staatsarchiv. Der Republik Bundeskanzleramt Auswärtige Angelegenheiten II. Pol. Gescheftszahl Flüchtl. 15/3 Grundzahl o.Zl — Pol, 58.
Sokszorosított, gépelt tisztázat.
http://www.natarch.hu/szemle/20023/soos.htm
Utolsó kommentek