Autochrome eljárás

Az első gyakorlatban is viszonylag könnyen használható színes, direktpozitív, színbontórácsos, fordítós eljárás. Mások kutatásainak eredményeit is felhasználva a Lumiére fívérek szabadalmaztatták 1904-ben és 1907-től került forgalomba (1930-ig gyártották). Később más, hasonló elven működő eljárások is megjelentek. Magyarországon már 1907 végétől árusították sőt 1914-ben már hétféle színes nyersanyag volt kapható.

Az anyag készítésénél először burgonyakeményítő szemcséket melyek átmérője 0.010 - 0.015 mm volt, festettek viola, zöld és narancs színekre (additív alapszínek - régies változata). A szemcséket rögzítették, közeiket fekete szénporral töltötték ki. Ezután pánkromatikus színérzékenyítésű emulziót öntöttek a szemcserétegre. A kamerába helyezve, üvegoldala felől világították meg. A fény, a kis keményítőszemcséken - mint színszűrőkön - keresztül érte a fényérzékeny réteget. Így három alapszínre bontott képet exponáltak egy lemezre melyek a színszűrő rács szemcséinek megfelelően egymás mellett elhelyezkedő pontokból álltak. A megvilágítás ideje kb. harmincszorosa volt az azonos érzékenységű fekete-fehér anyagokénak. Fordítós technikával dolgozták ki. A gyártó metoquinolos hívót ajánlott de másfélét is használtak.

Az előhívott - negatív - ezüstképet káliumpermaganát kénsavas oldatával távolították el. A rétegben maradt ezüstbromidképet megvilágították, majd előhívták. Az így keletkezett pozitív ezüstkép szabályozta, hogy átnézetben mely szemcséken menjen át és mennyi fény, vagyis hol, milyen szín keletkezzék. Az eljárás a 30-as évekig volt használatban néhány változtatással. Helyére a maihoz hasonló színes anyagok álltak. Felismerni nagyítóval, a szemcseszerkezete alapján lehet - akár a többi ilyen elven működő eljárást - mivel ez minden változatnál más. Az autochrome-é egy pointillista festményére emlékeztet. Igen tartós. Színei az utóbbi évtizedek anyagainak legtöbbjénél állandóbbaknak bizonyultak, bár fakulnak. Hibái a zselatin-ezüst (előhívó)anyagok és az üveghordozósok jellemző bajai valamint a képréteg felválása. E képeket régen vetítőkben is alkalmazták a korabeli vetítők erős hőhatása ellen sokféle módon próbálták védeni a képet. A képréteg oldalán még egy üveget helyeztek rá és körberagasztották, kiszáradás ellen zselatinját glicerinnel kezelték, lakkozás is előfordult (dammárlakk pl.). Duplikálni, digitalizálni ajánlatos.

Flesch Bálint: Fototechnika-Történeti (Egészen) Kis Lexikon, ARCHALTFOTOKONZERV, 1987-2009