Albuminpapier • Albumen Paper • Fehérnye papír

Louis Desiré Blanquart-Evrard (1802-1872) mutatta be 1850-ben. (de már 1848-ban is használta) és az 1930-as évek végéig volt - különböző változatokban - kereskedelmi forgalomban. Vékony jó minőségű papírt vontak be kloridsós albuminnal. Az albumin hosszas előkészítéssel, tojásfehérjéből készült. Miután megszáradt, eltették és csak felhasználás előtt (nem volt tartós) érzékenyítették savanyított ezüstnitrátoldaton - úsztatással. Napfénypapír volt, így másolókeretben másolták. Kissé túl sötétre kellett exponálni. Megvilágítás után mosták (kiklórozás), színezték (arany vagy/és platinaszínező), fixálták, mosták, kartonra kasírozták (még nedvesen) majd hidegen vagy melegíthető simítógéppel szárították. A színezés révén a barna különböző árnyalatait érhették el, és az egyébként könnyen fakuló képet tartósították. Ammóniák gőzbe helyezve denzitása majdnem fekete színű lett. Az e korban készült negatívok mai papírra nem másolhatók jó eredménnyel, ezért ma is készítenek néhány országban ilyen anyagokat. Az albumin papírt eleinte a fényképészek maguk készítették. Később kloridos albuminnal felöntve árulták, melyet használat előtt érzékenyíteni kellett. Még később ún. tartós ezüstözésű változatban, használatra készen árulták. Nagybani gyártásra alkalmas, emulziós papírt azonban csak más fehérjék felhasználasával állíthattak elő mert a tojásalbumin ezüstnitrát hatására megalvad, így érzékenyítve nem lehetett felönteni. (Az „emulziós” fehérjepapírok az alboidin, mattalbumin [albumat] és a kazoidin papír.) Általában fényes felületű képrétege van.Változata, a feltalálója által javasolt módszerrel készülő u.n. hígított albumin papír, ennek készítése során az albumint sós vízzel hígitották és e módon matt felületet kaptak. Jellegzetes károsodásai teszik könnyen felismerhetővé: felületét apró repedések hálózata borítja, (ezt a levegő túlzott vagy erősen változó nedvességtartalma okozhatja). Fehér részei sötétsárgává színeződnek, sötét részei pedig ugyanilyenné fakulnak, ha sok és kedvezőtlen összetételű fény éri. Gondot okozhat, hogy a tojásalbumin a fénykép ezüstjének károsodát okozó, ként tartalmaz és vizzel rosszul átjárható kötőanyagából nehéz a végső mosás során a káros anyagokat eltávolítani. Fakulását a helytelen tároláson kívül a kidolgozás tökéletlenségei is elősegítik: elégtelen mosás, rosszul választott, kimerült aranyfürdő, vagy a kasírozáshoz használt alkalmatlan ragasztóanyag néha saját savasodó hordozópapírja, utóbbi gyakorta foxingos (gombásodás). A teljesen jó állapotban maradt képek olyan szokatlanok hogy gyakran a szakemberek is másféle technikára gyanakszanak ha ilyet látnak. Felismerésénél megtévesztő lehet, hogy használtak albumint pl. sópapír felületének bevonására (lakkozására) is. A fakult albuminképet kellő szűrőzéssel megfelelően kemény gradációjú fotóanyagra reprodukálva jobb minőségű képet kaphatunk. Digitalizálás estén némi képmanipuláció vezthet eredményre. Ilyen anyagra készült a vizitkártyák és a sztereofelvételek első generációja, a kollódiumos nedveseljárással készült negatív kortársa s legelterjedtebben használt másolóanyaga volt. A megfelelő sokszorosítóeljárások megjelenéséig, a könyvek fényképekkel történő illusztrálása is beragasztott fényképekkel történt, az 1870-es évekig több száz (ezer) ilyen könyv készült, főleg albumin-, korábban sópapíros fényképek felhasználásával. Használata az „emulziós” kimásolópapír és az előhívópapírok megjelenésével az 1880-as évektől folyamatosan visszaszorult.

Flesch Bálint: Fototechnika-Történeti (Egészen) Kis Lexikon, ARCHALTFOTOKONZERV, 1987-2009