1900-ban, Carl August Hans Harting nyújtott be szabadalmat a híres Heliar objektív első változatára.
A Harting design lényegében módosítja a Cooke Triplet, két plusz elemmel
szimmetrikus elrendezésben.
Ezek a változások segítettek tökéletesíteni a Triplet longitudinális aberrációt, miközben továbbra is lehetővé teszi nagy blendeértéket használatát. Az objektív fényereje f/4.5 és látószöge 50 fok. A nagy blende tette alkalmassá portré, és pillanatfelvételek készítésére.
Harting nem bírt magával, a frissített Heliar lencse szabadalmát már 1902-ben benyújtotta. Ez a verzió már nem szimmetrikus design. általában ezt láthatjuk Heliarként a könyvekben.
A huszadik század első két évtizedében a Heliar hírneve gyorsan növekedett. Azonban Harting állandóan tökéletesítette. Az 1902 verziót áttervezte 1903-ban. Harting a hátsó tag domború lencseetagját homorúra cserélte. Az új objektívet eladták “Dynar” néven a Voigtlandernek.
1925 körül, Voigtlander úgy döntött, hogy a Dynart áttervezik, egy f/3.5 objektív lett 50 fokos látószöggel, és a jobban csengő “Heliar” nevet használja a kevésbé népszerű “Dynar” helyett. Helyes döntésnek bizonyult. Az f/4.5 változatot úgy hirdették, hogy “... a művészi portré és stúdió fotó”. A f/3.5 verzió Heliart “különlegesen átalakított mozifilmek és fókuszsík redőny munkákhoz”. Az f/3.5 objektívek ára 50%-kal magasabb volt, mint a f/4.5 verzióé.
1932-ben még egy Heliar lencse született, a f/4.5 Universal-Heliar. Ez az objektív megegyezik a 1902-es 4,5 verziójú Heliarral, azonban a központi lencsetagot állíthatja a felhasználó. Az objektíven van egy gyűrű nullától ötig. Nulla jelölésnél normál, az ötnél a lehető leglágyabb kép készül. Az objektívet 4 méretben gyártották, 300mm, 360mm, 420mm és 480mm, egészen a második világháborúvégéig. A háború után, a 480mm-lekerült a palettáról.
(folyt.köv.)
Utolsó kommentek