Úgy indult, hogy a Romanee Conti által javasolt Plaubel cikkhez próbáltam rendezni a gondolataimat, ám valahogy mindig az alábbi régi – fanyar humorú – történet tolakodott előre...
A Plaubel szinte hozzám nőtt, nehézkes baráttá vált azokban az években mikor mesterem kegyesen átengedte számomra a gyermekfotózást. Kezdeti lelkesedésem azonban hamar elpárolgott, mikor megtapasztaltam minden fotós rémálmát: villámgyorsan komponálni, élesre állítani a mattüvegen, aztán a kazettát felhelyezni és exponálni – közben pedig reménykedni abban, hogy az „örökmozgó” a képen marad. Első próbálkozásom eredménye (értsd: fejnélküli gyerek…) magyarázattal szolgált arra, hogy mesterem miért tekintette a fénymérőnél is fontosabb eszköznek a sípoló gumikacsát. E felismerés után már én is ontottam az örökkévalóságnak szánt szappanhabos, hintalovas, valamint ABC könyves remekműveket.
Ám a sikernek egyszer vége szakadt.
Sorra jöttek az olyan helyzetek, ahol az elvörösödve üvöltő gyereket képtelen voltam a gép elé ültetni. Hiába mondtam nekik, hogy ez nem fáj, ettől csak hangosabban sírtak. A gyakori balsiker miatt a Plaubel elátkozott géppé vált a szememben.
A gyerekek félelmének okára csak hónapokkal később, egy szintén problémás műtermi fotózáson derült fény. Az apja ölében hisztériázó gyereket próbáltam élesre állítani, amikor a kendőn át meghallottam a szülő könyörgő hangját: de ez most nem olyan kép lesz, mint a gégészeten! Micsoda? A gégészeten is fotóznak? A gondolat olyan abszurdnak tűnt, hogy nyomban rákérdeztem a dologra.
Legnagyobb megdöbbenésemre kiderült, hogy a kerületi kórház gégészetére új beteghordó érkezett, aki saját munkáját könnyítendő, azzal a mesével tolta be a gyerekeket a műtőbe, hogy csak pár fotót készít róluk a nagy mennyezeti lámpa fényénél, aztán már mehetnek is haza. Utólag természetesen minden gyermek összekötötte a fotózást a fájdalommal, ráadásul ilyen irányú tapasztalatát később társaival is megosztotta. Nem csoda hát, ha a kölykök minden erejükkel küzdöttek a fehér köpenyben és erős műtermi lámpák fényében újra testet öltő gonosz ellen.
Napokkal később, a főorvossal történt megbeszélés nyomán az alábbi – más formában máshonnan talán már ismert – felirat került ki a műtő előterébe:
A gégészek nem fotóznak, cserébe a fényképészek nem operálnak!
A Plaubelt azóta persze elnyelte az idő. Csak remélni tudom, hogy a digitális forradalom elől egy gyűjtő polcán talált menedéket, vagy ami még szebb, hozzáértő kezekben máig azt teszi, amire tervezve lett: gyönyörű képeket készít. Jellegzetes formája, kávéfoltos(!) mattüvege sokszor még ma is eszembe jut, ha síró gyereket látok a gépem előtt. Tehetetlenségemre megoldást remélve ilyenkor általában megkérdem a csodálkozó arcú szülőktől: ugye mostanában vették ki a manduláját…?
Camerajunky 2012.12.09. 21:46:31
emhetes 2012.12.09. 21:47:49
kalapos uram 2012.12.09. 22:03:29
philidor 2012.12.10. 00:10:41
praktica MTL 5 2012.12.14. 07:08:17
Mennyire kell vigyázni, hogy a munkánk megkönnyítése ne nehezítsemásokét!