A legkorszerűbb fényképezőgépem. Mondhatni hatvan éve ugyan olyan korszerű. Sőt egyre korszerűbb lesz. Egyszerűen cserélhető az objektívje, 13x18 cm-es méretig minden formátumot tud fogadni. Bármikor rátehetnék egy digitalizáló hátfalat, ha lenne rá pénzem. És ez igaz lesz tíz év múlva is, ahogy igaz volt a gyártása pillanatában is (Na jó akkor digitális érzékelő még nem volt).

Nem akarom hosszasan ismertetni. Itt kielégítő információt lehet róla kapni. Kerestem ezen kívül más anyagot is a Neten, de nem találtam ennyire kimerítőt, még az északi szomszédainknál sem. Minden áron a magnóliát akarta ajánlani a gugli, de én nem hagytam. Viszonylag olcsón meg lehet venni az ebajon, ha az embernek szerencséje van, igaz elég ritka, hiszen rövid ideig gyártották. Nekem óriási szerencsém volt. A Miskolci Régiség Vásáron 25 000-ért megvettem (lehet, hogy többet kellett volna alkudnom?). Mivel síkfilmkazetta nem volt hozzá, amikor legközelebb Pesten jártam, turkáltam hozzá hetet. Elég az! Majd ha lesz még pénzem, veszek többet. Természetesen azóta sehol sem találtam. Igaz ebben a kategóriában hét kép nem is kevés. El lehet vele molyolni sokáig.

A Magnola nagyon jó, legalább is nem rosszabb mint egy Linhof Technika, bár nekem olyanom még nem volt. Robosztus, de finoman megmunkált.

A lényeges helyeken hibátlan volt, amikor megvettem két dolog kivételével.

Először is nem volt mattüvege.

Semmi gond, előkaptam a pár éve (vagy évtizede?) félig elkészített képkereteimet, és az egyiknek a kétmilis spéci üvegét méretre vágtam. Akril matt modell lakkal lefújtam és kész… lenne, ha tudnám, hogyan kell rögzíteni abba a két kicsi vájatba, ami a megfelelő helyen van. Nagy nehezen a lehető legordenárébb módon megoldottam a kérdést. A mattüveg síkjának semmi köze nem volt a filmsíkhoz. Mit volt mit tenni, leszedtem az árnyékolót – persze szépen eltettem – könnyes szemmel fúrtam négy plusz lyukat a mattüvegtartó lemezre és hat csavarral egy rétegelt lemezt rögzítettem hozzá. Innentől kezdve az üveget már a fához rögzítettem, félig meddig tudatosan jó helyre. A leszerelt árnyékoló helyére papírból csináltam újat. Pontosabban először kétségbeestem. Aztán azt hiszem éppen az Inphotón láttam egy jó drága kiegészítőt valamilyen nagyszuper géphez, amit igyekeztem lemásolni. Közben többek között papír szatyrokat is tanulmányoztam hosszasan. Sikerült is, örültem is, amikor meg megnéztem az eredetit meglepődtem is. Hosszas kutatómunkával kész lett az az árnyékoló, ami teljességgel megegyezik az összes hasonló konstrukciójú gépével. Talán ha egy kicsit odafigyeltem volna… Egyenlőre az ominózus árnyékoló kísérleti darab, ha leszakad megcsinálom szépre.

Vidáman indultam fényképezni. Pontosabban kipróbálni a mattüveget. Siker! Az élesség jó! Csak a fénybeszűrődést kéne megszüntetni. A másik nagy hibája a gépnek a fényzáró bársony hiánya. Na jó sejtettem én azt, hogy nem lesz ez így jó. Vettem én már fekete bársony szalagot de a fémhez ragasztása nem sikerült pont alul-felül, ahol a legfontosabb. Nyáron nem volt időm ezzel a problémával foglalkozni, így egy évig pihent a gép. Pár hete elővettem és végre a problémára összpontosítottam. Mi ragasztja a fémet (már ami van nekem otthon)? Hát persze a jó öreg Epokitt. A bársony meg porózus. Kutya kötelessége mindennel megragasztódni. Be is jött! Jelenleg úgy néz ki tökéletesen működik! Most már csak a kazettán beszökő fénnyel kéne valamit kezdenem… Na de ha minden nehézség megoldódna, mivel szórakoznék nyárig.

Aki jól megnézi a képeket, láthatja, hogy a bőrborítás is kezdi megadni magát. Ezzel a problémával még nem tudtam tisztességesen foglalkozni (próbálkoztam kétoldalas ragasztószalaggal, de csak azt értem el, hogy most már nem csak leválik, hanem tapad is – természetesen nem a fémhez).

Más igazán fontos probléma nincs a géppel. Végül egy karácsonyi kép, A la Magnola.