Nikon F. Ahogy most a Leica, pont 50 éves késéssel feltett mindent a pirosra, a Nikon ezt a lépést publikusan 1959-ben tette meg. A döntést 1955-ben hozták, a Nikon S sorozat legjobb gépének kifejlesztésével egyidőben történt az F fejlesztése is. Miért? A Nikon helyesen úgy gondolta, hogy a távmérős gépek technikailag kifutottak, fejlesztésükben nincs potenciál. A termék életciklusa a csúcson volt, nyomjuk le a Leica M3-at! felkiáltással. Ez megtörtént az SP-vel, és a köré épített rendszerrel.

Miért volt kihívás egy jó tüköraknás gép kifejlesztése? Igen nehéz dolog. Az addigi ilyen kamerák bonyolultak, nehézkesek, lassúak voltak, és fordított képet látott a drága fotós. A Nikon a lehető legjobb úton indult el. A cél: Az SP-nél gyorsabb, komfortosabb SLR kifejlesztése. A használó igényeinek maximális kiszolgálása. Az hiszem Steve Jobs valahol innen merített, amikor az Apple filozófiáját megalkotta.

Szóval, röviden, mi a titka egy jó SLR fényképezőgépnek? Kereső, zár, beugró blende, fénymérés, megbízható tükörmechanika, egyszerű kezelhetőség. Nem egyenértékű problémák. Redőnyzárnak a frissen kifejlesztett SP titánból készült zárát vették át, pipa. A tükör-kereső a legbonyolultabb feladat. Nem véletlen, hogy a 100%-os keresőkép ritka a piacon, mert nagyon macerás megcsinálni. Szerintem ezzel bíbelődtek a legtöbbet. Tehát, a SP alapján fejlesztették az F-t. Sikerült. A fejlesztés folyamán alakult ki a gép ideális mérete, és nőtt meg az objektívfoglalat, az egész rendszert hozzá kellett alakítani (kereső-tükörakna-méretek). Igy született az F-bajonett. Szerintem a legjobb döntések egyike a cserélhető kereső, tisztítható, levehető, mindig a legmegfelelőbb mattüvegetlehet használni, mert az is cserélhető. Szóval ütött a dolog.

Az életciklusról. Az előbbiek azért lehetnek érdekesek, mert ezek szabályok. Ha az F sorozatot nézzük, egy magasra pozícionált F-fel indul, az első csúcspont az F2(ami megkockáztatom a mai napig adja azt a komfortot, ami a fényképezéshez szükséges) , az F3 nekem elbizonytalanodás, kivárás, egy átmeneti gép, ami mellett szerintem páruzamosan készült az F4 (SP-F). Az F5 egy frissített F4, itt a csúcspont, az F6 már kötelező feladat, de már rég a digitális gépek kifejlesztésén volt a hangsúly. Ami számomra érdekes, a D3x is egy csúcspont, eddig tisztán látszott az irány, mit kell elérni. A D3x, F2, F4-F5.

De merre fejleszthetnek? Én úgy látom, hogy a digitális technikában a legkritikusabb pont az érzékelő. Mikrolencse, stb., szerintem hibás fejlesztési irány, itt kell jönnie egy eredeti, nagy ötletnek, ami a köré épült rendszereket optimálisan kihasználja. Szerintem ez egy nem pixel alapú dolog lesz, ha tudnám, megcsinálnám.

Akkor visszatérve az F-re, nézzük: a Nikon utolsók között jött ki tüköraknás géppel, a felvetett problémak ilyen-olyan megoldása már megtörtént, az F nem egy Duflex, hanem egy tökéletes, megbízható gép. Nincsenek benne olyan forradalmi újdonságok mint a Duflexben (Dulovits Jenő gépe – az a kevés ember aki olvassa a blogot tudja, aki nem, keressen rá), de a rendszer összeállt. A két fejlesztői csapat az SP kiadása után gondolom együtt fejezte be a dolgot. Még azt tudni kell hogy a priorítás az SP volt, az F csak második a fontossági sorendben. Szóval a gépek:

Nikon F

Nikon F photomic

Nikon F photomic T

Nikon F photomic TN

Nikon F photomic FTN

Némi információ: