Ez a digitális-analóg kérdés, az én esetemben felvet még egy-két kérdést. Akkor erről pár mondat.

Olyan hihetetlen szerencsém volt, hogy amikor a főiskolára jártam (fotó szakra), a Forte támogatta az oktatást, gyakorlatilag számolatlanul tudtunk fotózni. De ennek a dolognak két éle van, több ezer negatívom áll a mai napig feldolgozatlanul, remélem ha meghalok (ha addig nem lesz időm fedolgozni), akkor a lombtalanitásnál kikukázza valaki. Ami hihetetlen előnye a digitális technológiának, az elmúlt években több tízezer fotót csináltam, ami hozzáférhető, rendszerezhető. Itt ismét van egy csavar, évek óta csak egy szappantartóval fényképezek, mert nem tehetem meg, hogy normális gépet vegyek (ez nem az általam végzett munka minősége, vagy mennyisége miatt van, hanem a szakma devalválódésa miatt, amit csinálok, abból nem kéne problémát okozni, hogy normális nyugodt életem legyen, és megvásároljak olyan technikai eszközöket, amit gondolok, de tudomásul kell venni, ez a helyzet ma Magyarországon (az elmúlt majd 10 évben). Azért írom ezt, mert most látok javulást a kérdésben, tehát nem sirdogálás szinten írtam. Ami még egy probléma, szerintem, fix labor nélkül nem lehet nagyítani, nekem nem sikerült összerakott fürdőszobai cuccal. Tehát itt is sajnos belejátszik a lakásban megoldható labor kérdése. De van még egy csavar, szerintem sokkal jobb az az analóg fekete-fehér anyagokat digitálisan feldolgozni, mert véleményem szerint sokkal jobb végeredményt lehet elérni. (természetesen lehet hogy nincs igazam, én így gondolom). Szóval árnyalt a kérdés. Lehet  hogy jó terápia fotós blogot írni, de jó pár év után most megint fotózok analógra, 6x6, 9x12. Igaz döcög a dolog, de ezt teszem. 

Összességében, nem fekete-fehér a kérdés, Magyarországon nem csak hozzáálás kérdése, ki milyen nyersanyagra, technikával fényképez. Természetesen, tiszteletben tartva mások véleménét...