Szándékosan nem 1. a sorozat indítása, hanem 0. Mert csak pár dolog eszembe jutott, tehát felvetem a témát, mert fontos lenne talán.

Az jutott az eszembe, hogy igazán, Magyarországon nem is juthatok számomra fontos képek nagyításához, vagy giclée nyomathoz, mert 2 alap eset van.

Él az alkotó, vagy nem. Ha nem, ott is 3 kiinduló állapot van, kidobták az életművet, mert foglalta a helyet, akkor innentől annyi, vagy értő gyűjtőhöz kerül, vagy gyüjteménybe. 

Az utolsó eset az első után a legrosszabb, soha többet ahhoz senki nem nyúl. (egyenértékű a kukával). Capa ügyben pár hete írtam Kincses Károlynak egy mailt egy rövid kérdéssel, nem sikerült választ kapnom. Ez is jelzi a dolog állását. 

Valahol az Steve Jobs modell lenne járható, természetesen nem műtárgy szinten, árban, de eredeti minőségben hozzáférhetővé tenni életműveket, egyetemes magyar fotótörténetet.

Mire gondolok? Ha én szeretnék egy Capa képpel, vagy egy Escher képpel együtt élni, és ez éppen hozzáférhető szerzői jogi értelemben (az Apple megcsinálta...), vagy egy id. Soltész István képpel, ezt megtehessem. Szerintem ez, a 21. században már akarat, és szervezés kérdése lenne. Igaz, hogy ha ebből nem lehet ellopni pénzt, és senkit nem foglalkoztat hogy megvalósuljon, semmi értelme. Pedig, talán, nem Ikeás profi giccsekkel kéne a lakásokban együtt élni, hanem olyan képekkel, amik minden nap gondolatokat ébresztenek.

Azt hiszem, ismét nem ezen a világon élek, pedig egyszerű paraszti ésszel, értékek kereshetően, élvezhetően hozzáférhetőek lennének az örökösök, a jogtulajdonosok, hozzáértő gyűjtők legnagyobb megelégedésére. 

Na, ez a 0 gondolat.

Igazán semmit nem tudok a magyar fotó galéria piacról, van aki tud a törzsvendékek közül, ha van kedve ossza meg. Remélem érthető voltam.