jó hosszú lesz, de tartsatok ki.

miközben forgattam a kezemben a már említett prakticámat, elgondolkoztam azon, mennyire jópofa is lenne, ha valaki csinálna egy amolyan "digitális filmet", tehát egy olyan szenzort, amit régi fényképezőgépekbe lehetne berakni - olcsó, egyszerű, semmi extra dolgot. eszembe jutott, hogy amit kitaláltam, már más is kitalálhatta, rágugliztam, és lám...

a siliconfilm a 2000-es évek elején megpróbálta. de tényleg?

a sztori röviden: egy amerikai cég, a siliconfilm kb. 1998 óta kísérletezett azzal, hogy létrehozzon egy egyszerű digitális film-megoldást. nagy nehezen a 2001-es PMA-n bemutatott egy működő prototípust, az EFS-1-et. igaz, 1.3 megapixeles volt csak, összesen 24 képet tudott tárolni egy menetben, és a filmkocka mindössze 30%-át töltötte ki az érzékelő (2.58x-os fókusztáv-szorzó). komoly probléma volt még, hogy mivel nem létezik szabvány az exponáló ablak-filmtekercs távolságra, minden gyártóhoz (esetleg géptípushoz) más és más méretű "csík" kellett volna (a képekből világos lesz, mire gondolok). az EFS-1 csak a nyers (RAW) képeket tárolta volna, és speciális átalakítókba (CF-re író dokk, pcmcia fogadódokk) helyezve az interpolálást és egyéb utófeldolgozást már számítógépen végezték volna.

gyenge adatok, de ne felejtsük el, hogy akkoriban az 1.3mpx nem volt annyira rossz adat, és akkor még a teljesen digitális gépek piaca nagyon kicsi volt, mivel kevés gép volt, csillagászati árakon, és egy rakat gyermekbetegséggel. mindenki nagyon érdeklődve várta hát a dolgot, a cég pedig úgy gondolta, 2005-re sorozatgyártható lesz a termék, még magasabb mpx számmal.

aztán pár év múlva jött a hidegzuhany: a siliconfilm arra hivatkozva, hogy az EFS-1 nem tudja teljesíteni valamelyik EU-standardot (EM kibocsájtás, vagy mi), kénytelen csődöt jelenteni, és a fejlesztési jogokat és szabadalmakat átadta az ACSI (applied color science inc., http://www.appliedcolorscience.com/) részére, amelyikkel közösen fejlesztették a terméket. mindenki nagyon csalódott volt.

aztán kiderült, hogy az egész egy óriási átverés volt. működő prototípus soha nem is létezett, amit a PMA-n bemutattak, egy fröccsöntött, festett műanyag dolog volt, a "tesztképeket" előzőleg egy normális digigéppel fotózták, majd a vásárra is ugyanazt a nőt és ugyanazt a háttért vitték, és mivel volt némi idő a fotózás és a feldolgozás között, senki nem vette észre, hogy egy-két beállítás nem pont ugyanolyan... de mivel a PMA-n felkeltették további befektetők érdeklődését is, megpróbáltak ténylegesen létrehozni egy működő prototípust az ACS-el közösen. csináltak is... csakhogy egy kisebb doboznyi elektronika lógott ki a gép hátuljából. nem teljesen piacérett megoldás, hogy enyhén fogalmazzunk. azt se felejtsük el, hogy 2005-ben már bőszen kezdett megtelni a DSLR piac is, egyre olcsóbb és jobb minőségű gépekkel.

a siliconfilms előbb átalakult a voyage one-ná (ami az amerikai űrprogramba fejlesztett valamit... NAGYON rövid ideig), aztán azóta is *motorolaj-adalékokat* gyártanak.

linkek:
- amikor még reálisnak látszott: 
http://www.dpreview.com/news/0102/01021404pma04.asp
- a botrány részletei: http://photo.net/digital-camera-forum/00Pq7H
- az ACSI ma: http://www.appliedcolorscience.com/ , teszt-környezetekkel 
és HD videokamera-rendszer gyártással foglalkoznak

...de még nincs vége. ami most jön, az puszta spekuláció.

tehát, konkrétan milyen akadályokat kéne legyőzni ahhoz, hogy mégis létrejöhessen egy ilyen "digitális film" rendszer?

1, univerzalitás: lehetőség szerint minden normális dslr/távmérős 35mm-es fényképezőgépbe jónak kellene lennie. ez ezeket a problémákat veti fel:

1a, változó ablak-tekercs távolság. megoldás: az érzékelő/alap-képfeldolgozó elektronika egy sínes rendszerrel elcsúsztatható legyen, hogy a szenzort pont az expo-ablak elé lehessen illeszteni. a tápellátás és adattárolás, aminek a 35mm-es filmtekercset utánzó kis házban kéne lennie, egy becsúszó nyomtatott szalagkábellel csatlakozna a szenzor/képfeldolgozóhoz (aki látott már pl. laptopokban alaplap/lcd panel csatlakozást, az tudja, miről beszélek).

1b, vastagság: a szenzort és a képfeldolgozó áramkört tartalmazó csúsztatható lapnak és azt azt megfogó sínnek annyira vékonynak kell lennie, hogy a legtöbb filmházba beférjen. ez elvileg nem akkora probléma, mivel a legtöbb gépnél van egy ruganyos hátlap (ami a filmet szorítja az exponáló ablakhoz), ami talán el tudna viselni egy, a hagyományos filmnél kissé vastagabb "jelenlétet".

1c, expozíció érzékelése. erre több ötletem is van, de talán a legkevesebb nyűggel járó dolog egy, a szenzor peremén levő kis ultrahangos érzékelő, ami bekapcsolt állapotban folyamatosan (1/1000 mp-ként talán) bombázná a redőnyt, és érzékelné, ha hirtelen sokkal lassabban jön a visszatérő jel. tulajdonképpen olyasmi, mint a denevérek uh-os távérzékelő rendszere. tehát, ha ott van a redőny, inaktív a szenzor, ha nincs ott, aktív. a hátránya a megoldásnak az, hogy folyamatos tápellátást igényel, de talán nagyon kis energiával is megoldható lenne. infrás szenzor azért nem jöhet szóba, mert a legtöbb mai szenzor nagyon érzékeny az infravörös tartományban (csak spéci szűrőkkel tudják visszafogni), és szerintem kifejezett jó ötlet lenne a konstrukciót úgy tervezni, hogy akár IR fotózásra is jó legyen.

1d, tárolóegység (maga a 35mm-es filmpatront utánzó kis ház) kellően stabilan megmaradjon a helyén (ez egyszerű: oldalsó kis "szivacsok"), plusz a tekercselőfejnek legyen elég helye a házba belehúzódni.

2, elektronikai megfontolások: 1998, de még 2001 óta is hihetetlenül sokat fejlődött a mikroelektronika. ma már egész minimális mobilmütyürökben is van jobb-rosszabb fényképezési lehetőség. tehát ami áthatolhatatlan problémának látszhatott 2001-ben, ma már röhejesen egyszerű is lehet. lebontva:

2a, szenzor típus és mérete: az FX (fullframe 35mm) szenzor piszkosul drága, és aki megengedheti magának, annak már van megfelelő full digi gépe. az egész "digitális film" koncepciónak csak úgy van értelme, ha olcsón lehet előállítani. marad akár a 4/3-os szenzor, vagy még inkább a sokkal inkább elterjedt APS-C méretű szenzor. miért? egyrészt, a nagy elterjedtsége miatt az APS-C szenzorok nagyon olcsón beszerezhetőek, egész jó paraméterekkel rendelkeznek, másrészt az FX-nél kisebb méret miatt lenne hely az ultrahangos érzékelőnek, plusz egy szivacsos/filces "körgyűrűnek", hogy miért, azt ld. alább. továbbá, pont elterjedtségük miatt a szenzorokhoz megfelelően olcsó feldolgozó (kiolvasó) elektronika is van bőven, egészen kicsi méretben. ár/érték/képméret összefüggésben az APS-C szenzor lenne a legjobb megoldás (pl. sony imx021, bár talán az túl jó is lenne). ami még egy lehetséges alternatíva, az a Foveon X3, ami ugyan kisebb mpx számmal rendelkezik, és a kevés fényben nyújtott teljesítménye sem az igazi (ezért sem terjedt el annyira), viszont nem szükséges hozzá interpoláció, kb. APS-C méretű az is, és az interpoláció miatt sokkal jobb minőségű fekete-fehér képeket lehetne vele csinálni. hátránya, hogy csak a Sigma gyártja, és pont a kis felvevőpiac miatt borsos áron. mindenképpen fontos azonban, hogy a szenzor ÉS a feldolgozóegység vastagsága olyan legyen, hogy megfelelő védelemmel (hátsó műanyagfedés+elülső antisztatikus bevonat a por távoltartásához) együtt is beférjen egy átlagos fényképezőgép filmházába.

2b, tárolás: mérete és elterjedtsége, no meg tárolókapacitása miatt a mikro-SDHC kártya lenne az ideális. beférne a 35mm-es filmtekercset utánzó házba, nagyon kis fogyasztású, nagy tárkapacitású, nagyon olcsó, olcsó a hozzá kapcsolódó elektronika is, és könnyen lehet számítógéppel kapcsolatba hozni (egy átalakító, ami filléres tétel, és bőven van a piacon, máris usb drive-ként mutatná).

2c, tápellátás. a legjobb megoldás valami szabványos cserélhető elem lenne, kérdés, az mennyi helyet hagyna a 35mm-es tekercsházban. nem elképzelhetetlen megoldás még a beépített, csak szervízben cserélhető akku (ld. macbook air, ipod, stb), ami viszont komolyan hátráltathatja a dolog használhatóságát (vinni kell a töltőt is). a másik nagy kérdés, hogy az elektronika mennyit vinne el (szenzor+feldolgozó+sdhc interfész+ultrahangos expoérzékelő), mert minimum kb. 100 képre elégnek kell lennie egy elemcserével/feltöltéssel.

2d, képmegtekintés: számítógépen, sdhc kártyáról. legyen meg az az izgalom, hogy jól sikerült-e a kép! :) és így lényegesen olcsóbb is lenne.

2e, ISO választás: szerintem ez is akkor lenne a legjobb, ha egyszerűen, a 35mm-es filmpatron-házon egy tolókapcsolóval lehetne a szenzor bázis ISO-jától kezdve (tipikusan 200) 1600ig elvinni. miért nem kell több? MERT NEM PROFI FELHASZNÁLÁSRA SZÁNT ESZKÖZRŐL VAN SZÓ!

3, piaci megfontolások:

3a, kinek, miért? ELKÉPESZTŐ mennyiségű, teljesen jó mechanikájú filmes váz hever parlagon. elég csak benézni párszor a soós-hoz, 4-5E forintokért már tükörreflexes, full manuál gépeket lehet kapni. ezekből a gépekből sajnos, ahogy egyre inkább kopik ki a film és a feldolgozási lehetősége a tömegpiacról, néha vitrinben porosodó, néha kacatként rozsdásodó ócskaság lesz. pedig sokkal többre hivatottak, és a legtöbb még abban a korszakban készült, amikor igyekeztek az örökkévalóságnak gyártani. ráadásul a hozzájuk való optikák is (m42, pentacon, stb) hegyekben állnak. plusz a 35mm-es formátum volt a legelterjedtebb.

3b, a hobbifotós piac, még filmesen is, nagyon aktív. elég csak pl. a lomográfia terjedését nézni (http://www.lomography.com/), ami épp a low-techet célozza meg. sokan azért nem mennek bele mégsem, mert drága a film, még ha a kamera olcsó is lenne... plusz ott van az a faktor, hogy kidolgozni is drága, és előbb-utóbb a képek úgyis a digitális tartományban érnek véget. egy megfelelően univerzális digitális film-betét új lökést adna a piacnak.

3c, elsősorban a tisztán mechanikusan működő gépekhez lenne ez nagyon jó megoldás. akik az elektronikával megpakolt filmes gépeket szerették, azok már átpártoltak digitálisra. ezzel a megoldással egy tökéletes "vészhelyzeti" fényképezőgép alakulna ki: ha van elem/feltöltési lehetőség, digitális, ha nincs, még mindig lehet bele filmet pakolni... (ezért is fontos az univerzalitás, hogy semmiképpen se kelljen az eredeti géphez hozzányúlni).

3e, milyen árképzéssel? az elektronikai és gyártási szükségeket figyelembe véve, egy átlagosan jó 10 mpx-es APS-C szenzorral gyártva talán 200-300 USD között lehetne egy egységet kihozni. ez kb. a 
közepesen jó "szappantartók" árkategóriája, az, amit egy hobbifotós jobbára megengedhet magának, és az eredmények azért sokkal jobbak lennének, mint egy ultrakompakt gépnél.

no persze mindebből valószínűleg semmi sem lesz, de ki tudja... mit gondoltok, küldjem el az ötletemet a kodaknak és polaroidnak, ki tudja, mi lesz alapon? (no persze, én nem kérek semmit egy esetleges termék részesedéséből, csak küldjenek nekem egy jól működő mintapéldányt!) azért az álom szép... tetszhalálból feléledő, 40-50-60 éves gépek... hát nem lenne csodálatos?