Nem célom neki menni egy érdekközösségnek, mert nem érdekel igazán, ki kivel, mit miért, de valami itt sem működik. Már vicces, hogy kevés országnak van ennyire kevés identitása, magyarázni kell Angelo, Escher munkásságát, aki itt maradt, aki valamit elért, az nem itt tette, mondjuk ott elismerték, lehetőséget kapott. Szerencsére egyik sem volt annyira hülye, hogy az életműve az országba visszakerüljön. Hova is? Az, hogy a fotó történeti emlékek nincsenek koncentrálva, a negyed milliárd forintért megvett Capa képeket SOHA NEM FOGJUK LÁTNI, az azért baj. Paraszti ésszel, nem ártana a budapesti kiállítási rendszerben egy központ, ahol egy helyen lennének a szétdarabolt fotó emlékek, ahol azért dolgoznának, hogy MINÉL TÖBB KÉPET LÁTHASSANAK az érdeklődők. Örülök, hogy az Országos Széchényi Könyvtár őriz 37 000 Escher negatívot, ebből is láthatunk 50 képet. Valahol, az internetnek lehetne az az feladata, hogy ezekhez az életművekhez, anyagokhoz hozzá lehessen férni. A világon mindenhol napi 24 órában scannelnek, hogy minél több anyag hozzáférhető legyen. Ez nem pénz kérdés. Mi lesz a Capa cuccal? 2013-ban az aktuális kultusz miniszter megnyit belőle egy kiállítást (születésének 100. évfordulóján, és elmorzsol egy könnycseppet), ismét megnézhetünk 128 képet, és kész. Visszatérve a magyar fotós élethez. Csak egy mondat, örülök, hogy semmilyen kapcsolatom sincs senkivel. Ennek mondjuk ára van, de megérte. Nyugodt, boldog ember vagyok. Ha valakiben felmerül, könnyű a partvonal mellől bekiabálni? Igen.