(REUTERS/Laszlo Balogh)
Öt nagyvállalat megvette a vagyonkezelő kft. felét, kikötésük, hogy a veretlen csodaló csak magyar színekben versenyezhet. Mikóczy Zoltán ötven százalékban maradt Overdose tulajdonosa.
A veretlen magyar versenyló, Overdose sikere érdekében átalakította az Overdose Vagyonkezelő Kft.-t a CIG Pannónia Életbiztosító, az EUROINVEST, a KÖZGÉP, a Mol és az OTP Bank - jelentette be Járai Zsigmond, a CIG felügyelőbizottságának elnöke.
A vagyonkezelő 400 millió forinttal alakult januárban, ennek 50 százalékát, 200 milliót fizetett ki a most betársult öt cég (12,5 Nokiásdoboz). A befektetői csoport tagjai egyenként 10-10 százalékot vettek, a fennmaradó ötven százalék továbbra is Mikóczy Zoltáné. A cég egyetlen apportált vagyona a 1,5 milliárd forintra értékelt versenyló, ami eszmei érték. A vállalatok a befektetett összegen kívül egyéb módon is hozzájárulnak Overdose szponzorálásához.
A megállapodás fontosabb elemei
1. Bármilyen versenyen Overdose csak magyar színekben indulhat2. Overdose promóciós és reklámjoga a tulajdonosokat illeti
3. Minden versenydíj-bevétel Mikóczy Zoltáné, aki ebből fedezi a ló tartását, versenyeztetését
4. A tulajdonosok között egyhangú szavazat kell a ló átruházásához, reklámjogának harmadik fél részére történő értékesítéséhez
A társaságok vezetői egyetértenek abban, hogy fontos nemzeti célokért érdemes összefogni, indokolt esetben anyagi áldozatot is hozni. Ilyen cél, nemzeti tradíciónk egyike, a Széchenyi István koráig visszanyúló hazai lóversenyzés ügyének ápolása. Az egy éve sérült Overdose a tervek szerint tavasztól újra versenyezni fog, egy-két felvezető májusi verseny után az angol Royal Ascot-i derbi megnyerése a cél. Az elképzelés szerint az extraklasszis belga Cristophe Soumillon zsoké lovagolja majd Overdose-t.
Eddig a hír (Index MTI) azért raktam be hogy megmaradjon. Miért? Végre lehet magyar Nobel-díjasunk. Nem kell ahhoz külföldre menni, vannak olyan felelős szereplők a gazdasági életben, aki fontosnak tartja ezt a dolgot. Pedig ez a LEGFONTOSABB. Példát mutat. Gyakorlatilag Magyarországért tették le ezt a pénzt, valószínüleg a leghatékonyabb ország image hirdetésért. Mert Overdose az. Beszéltem egy hölggyel, aki lovakkal foglalkozik (szakértője a kérdésnek), kérdeztem mi az igazság Overdose ügyben? Ő azt mondta hogy zseni, ilyen 100 évente születik, mint Ő. Szavaiból azt éreztem, hogy most a valóság túllép a bulváron. Szerencsére. Lett egy jó napom. Remélem nektek is!
pobeda 2010.03.13. 12:22:59
Amúgy hajrá!
Romanee Conti 2010.03.15. 07:37:29