Mi az a Magnum? Nekem nem ezek jutnak az eszembe.

A világ leghíresebb képügynökségének története az 1934-es évig nyúlik vissza. Ekkor találkozott Párizsban Henri Cartier-Bresson, a lengyel David Szynim – aki később felvette a Seymour nevet – és a magyar Robert Capa. Beszélgetésük közben felmerült a Magnum megalapításának ötlete, ám a megvalósításra csak 1947-ben, New Yorkban került sor.

A kezdetben tisztán érdekszövetség célja igazán gyakorlati volt. Ez idő tájt virágzott az életfényképezés. A világon mindenütt új lapok és magazinok indultak, az olvasókat pedig képekkel kellett ellátni. A szerkesztőségek annyi fotót igényeltek, hogy az összehangolást már nem tudta volna egyetlen ember elvégezni. Így született meg a Magnum: irányítandó tagjainak képfelhasználását és biztosítandó a fotóriporterek szerzői jogait.

Ám a képügynökség fotográfusai a későbbiekben egy új stílust is elindítottak, amely szorosan kötődött a Leicahoz. A Magnum csoport nemzetközi összehasonlításban a legnagyobb fotóriporteri teljesítményeket hozta létre, a szellemiségéből az életfényképezés új formája alakult ki. A Magnum a fotós újságírás történetének jelentős szeletét képviselte egy fél évszázadon keresztül. Fotográfusai megmutatták, hogy nem csak megbízás alapján tudnak témát találni, hanem saját elképzelésüket is képpé tudják formálni. Emelett a fotográfiai minőség szem szenvedett csorbát.

Fennállása alatt az ügynökség illusztris személyeket gyűjtött maga köré. Az alapító tagokhoz más fotósok is csatlakoztak: Werner Bischof, Ernst Haas, Marc Riboud, René Burri, Erich Lessing, Martine Franck, Dennis Stock, Elliott Erwitt, Inge Morath, Leonard Freed, Eve Arnold – hogy csak néhányat említsünk.

Gyorsan elterjedt az a nézet, hogy a Magnum a világon mindenütt ott van, ahol valami fontos történik. Többnyire Robert Capa volt az, aki a riportert jó időben, jó helyre küldte. Az ügynökség úgy tűnik, ezt a kiváló érzékét a mai napig megőrizte, ami a későbbi generációk teljesítményében is megmutatkozott.

A Magnum-fotográfia ma is, mint alapításakor, program, ahogyan ezt Sebastiao Salgado (Salgado már nem tag), Josef Koudelka, James Nachtwey, Susan Meiselas, Constantine Manos, Jean Gaumy vagy Gilles Peress újabb munkái bizonyítják.

Időközben az ügynökség fiókokat nyitott New Yorkban, Párizsban és Londonban. Ezekhez kapcsolódott néhány iroda is, ahol a Magnum képeit terjesztették, és egy szövetség, amely a csoport érdekeltségeit nemzetközi szinten irányította. A Magnum sikerei és ismertsége ellenére még ma is egy exkluzív elitklub. Bár a cégnél egyetlen felvételre több mint ötven jelentkező akad, a tagok számát 36 főben szabták meg – garanciát nyújtva arra, hogy a megrendelő azt kapja, amit az idő képpé vált arcának szokás nevezni.

Baatz, Willfried: Fotográfia
Budapest, Kossuth Kiadó, 2003
Fordította: Piros Christa