Kiosztották ma a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége (MAKÚSZ) által, Fehéren::Feketén – Felelősen a cigány-magyar együttélésről címmel szervezett fotópályázat díjait az azonos címmel rendezett konferencia keretében. A zsűri által, a pályázatokból válogatott szabadtéri kiállítás nyílik a Millenáris Parkban Budapesten április 12-én, pénteken. A kiállítás május 3-ig látható.
A díjakat Dr. Székely János, az MKPK romapasztorációs bizottságának elnöke, a fotópályázat fővédnöke adta át.
Az 1.500.000,- Ft összdíjazású pályázat első díját Schild Tamás Szépcigánynak lenni című sorozata nyerte. A második díjat Hajdú D. András A fal, amit mi kerítésnek hívunk című fotósorozata kapta, a harmadik helyezett Molnár Zoltán Romák Erdélyben címmel indult pályázata lett.
Az internetes közönségszavazás eredménye szerint a MAKÚSZ különdíját Kovács Gábor Anya című alkotása kapta.
A zsűri tagjai voltak: Sára Sándor filmrendező, a zsűri elnöke, Kopek Gábor fotográfus, a MOME rektora, Benkő Imre fotográfus, Nándorfi Máté képszerkesztő, MTVA/MTI, Száraz Miklós György író.
A zsűri által, a pályázatokból válogatott szabadtéri kiállítás nyílik a Millenáris Parkban Budapesten április 12-én, pénteken. A kiállítás május 3-ig látható.
A kiállításon látható továbbá Czakó Adorján Sziasztok!, Stiller Ákos Mint a ma született, Somoskői Tamás Együtt!, Vancsó Zoltán Az orroddal egy vonalban, Balogh Zoltán A Lunik 9-es lakótelep gyermekei és az Ivett és Dezső naplója, Pályi Zsófia Így támad fel a cigány népviselet, Schild Tamás Istenhátamegettiek és Vörös terem, Balázs Attila Napszámosok, Juhász Orsolya Sorsok, Jederán György Triptichon III. című alkotások.
vAfotóriporter · http://blog.volgyiattila.hu 2013.04.12. 20:29:21
,-PPP
Romanee Conti 2013.04.12. 20:30:11
Saliko 2013.04.12. 21:25:15
Németh úr, mondjon le!
Romanee Conti 2013.04.12. 21:39:47
Saliko 2013.04.12. 22:22:22
anorexiás mikulás 2013.04.16. 22:06:17
Romanee Conti 2013.04.16. 23:22:33