Miért legendás a Pen sorozat? Ha másért nem, fennállása alatt 17 millió darabot értékesítettek belőle. A nagy ötlet az volt, hogy amatőr szinten bőven elég információt tartalmaz a leica kocka fele, ezzel le lehetett csökkenteni a gép árát, nagy tömegekben elérhetővé vált egy árához képest jó minőségű kamera.
Sose derül ki, miért egy kétéves nyeretlent bíztak meg egy új termék kifejlesztésével, de jó ötletnek bizonyult. A vállalatnál a fiatal mérnököt, Maitani-t felkérték egy olyan fényképezőgép tervezésére, ami mindössze 6000 jenbe, vagyis abban az időben a piacon lévő hagyományos fényképezőgépek árának mindössze az egyharmadába kerülne. Mivel a megfelelő előkészítéshez nem voltak adottak a források, csak a saját eszközeire hagyatkozhatott. Arra a következtetésre jutott, hogy az új fényképezőgéphez kiváló minőségű objektívre lesz szükség, ezért ragaszkodott a drága D-Zuiko objektívhez. Hogy a költségeket csökkenteni tudja, teljesen elhagyta belőle a fogaskerekeket, melyeket egy műanyag tárcsára cserélt. 1959-ben megjelent Maitani első fényképezőgépe, a Pen, amely azonnal bestseller lett.
Következő cél egy olyan fényképezőgép kifejlesztése lett, ami egyszerűbben kezelhető. Hosszas gondolkodás, valamint a technológia és bölcsesség emelte akadályok leküzdése után elkészült a Pen EE, ami a korábbiaknál jóval kevesebb kezelőszerv jellemzett. A Pen EE megjelenése után a női vásárlók aránya 2-ről 33%-ra emelkedett.
Két évvel később kelt életre a Pen F. A tükör változtatásai és a titánból készült redőnyzár megjelenése abban az időben csúcstechnológiás fejlesztésnek számított, ami 1/500 másodperces vaku szinkronidőt tett lehetővé.
20 tipus jelent meg amíg gyártották, néhányról bővebben:
Az első generációs Olympus Pen 1959-ben jelent meg. A tervezési folyamat kezdetén az alapelképzelés az volt, hogy egy olyan kamerát tervezzenek, amelynek eladási ára 6000 jen. A PEN kiváló fényképezési teljesítményét a D-Zuiko objektív garantálta, a profi fotósok második kamerának használták.
Az Olympus Pen EE a hangsúlyt a hatékonyságra tette. Felszereltsége fixfókuszos objektív, a zársebesség 1/60 mp, automatikus expozíció-korrekcióval. Bárki készíthetett tökéletes fényképeket, ha egyszerűen lenyomta az exponálógombot. A kamera ára 10000 jen volt. Az Olympus végül nyolc modellt vezetett be az Olympus Pen EE sorozatból, amelynek népszerűségét köszönheti a PEN sorozat.
1962-ben az Olympus Pen EES a világ első olyan kamerája, amit programozható EE redőnnyel szereltek. A zársebesség 1/30 és 1/250 mp között volt. A zársebesség automatikusan változott fénytől függően. Az Olympus Pen EE tekinthető a programozható EES fényképezőgép elődjének.
Az Olympus Pen D-t 1962-ben vezették be. Sok technikai újdonságot tartalmazott a gép, nagy teljesítményű, 1.9/32 mm-es objektívet, nagy sebességű, 1/500 mp-et tudó redőnyzárt. A beépített fénymérő lehetővé tette, hogy a keresőben látható legyen az expozíciós érték.
Az Olympus Pen EM 1965-ben került forgalomba három új funkcióival: elektronikus zár, automatikus filmtovábbítás, és visszatekerés. Az zár megengedett expozíciós tartománya 30 mp-től 1/500 mp-ig tartott. Az elektronikus zár, és a film visszatekerés két beépített AA elemmel működött. Az Olympus Pen EM jelentős hatással volt a jövő elektronikus kameráinak fejlesztésére. Sajnálatos módon a termelés csak rövid ideig tartott.
Az Olympus Pen F volt a világ első fél filmkocka méretű tükörreflexes rendszer fényképezőgépe. 1963-ban jelent meg. A kamera újdonsága volt a porroprizmakereső és ez volt az első titán redőnyzáras gép. Rendkívül sokoldalú volt, 20 cserélhető objektív volt kapható hozzá. Az Olympus Pen F egy forradalmian új fényképezőgép tele innovatív megoldásokkal. Az elektronikus zárszerkezetet kemény erőfeszítések árán tökéletesítették az Olympus mérnökei.
Az Olympus PEN FT 1966-ban került forgalomba. Bár külső megjelenése azonos a Pen F-ével, volt egy beépített TTL fénymérője. Amikor a kamera mutatja a témát, a TTL expozíciós rendszer megjelenik a képkeresőben.
Végezetül a PEN FT fényképezőgép szerkezeti rajza, szerintem bámulatos tervezési teljesítmény, Maitani-t Oscar Barnackhoz mérhető tehetségnek tartják, talán ezért:
Hogy tüntessük el a tükörházat a gép belsejében? Azért ez nem akármi!
gy* 2012.09.03. 10:19:50
bácsiszelet 2012.09.03. 12:20:36
>>>
Dulovits Jenő, 1943. augusztus 23.
>>>
Duflex (1948) mint világelső:
Szemmagasságból használható, Porro-prizmás, egyenes állású képet adó, visszacsapódó tükrös + automata rekesz, fémredőnyzár (ha jól emlékszem).
bácsiszelet 2012.09.03. 12:21:25
Romanee Conti 2012.09.03. 20:55:14
bácsiszelet 2012.09.03. 22:05:00
1 perc sétára innen a házunktól van egy barátom, akinek van egy igazi :)
dögmatikus · http://hupjanfregoli.blogspot.hu 2012.09.05. 09:55:50
Romanee Conti 2012.09.06. 22:49:51
dögmatikus · http://hupjanfregoli.blogspot.hu 2012.09.07. 09:13:55