Sztereopszis (a sztereo ’valódiság’ és az opsis ’látvány vagy látomás’ szóösszetételeként) a vizuális észlelés folyamata, amely a mélység észleletét a két szem retináján, a világról alkotott két különböző vetületből hozza létre. A két retinán létrejövő különbség a horizontális diszparitás, retinális diszparitás vagy binokuláris diszparitás. Az eltérések a fejen elhelyezkedő szemek különböző helyzetéből erednek.
A sztereopszist általában a mélység észleléshez kapcsolják helytelenül, mert a mélység észlelése több, más, számos monokuláris szerveződéshez köthető, mint sztereoptikálishoz. És azok az egyének is, akik csak az egyik szemükkel látnak rendelkeznek teljes mélység észleléssel, kivéve bizonyos mesterséges helyzetekben (mint például a sztereoszkópos képek esetében), ahol csak a binokuláris szerveződések vannak jelen. Cziegler (2003) leírja, hogy a „sztereopszis elégséges, de nem szükséges feltétele a téri látásnak”, amit egyéb tényezők is segítenek. Sekuler és Blake (2000) könyvében részletesen bemutatja, hogy a sztereopszis tényezőn túl milyen egyéb, fontos tényezők befolyásolják a téri látást, mint például abszolút és relatív távolság, téri vakság, nagyságkonstancia, téri frekvencia, téri vakság stb.
A sztereopszisról először Charles Wheatstone írt 1838-ban.".....Az elme egy háromdimenzionális képet kap a tárgyról a retinákra érkező két eltérő kép vetültének segítségével". Észrevette, hogy mivel mindkét szem egy kissé eltérő horizontális helyzetből látja a világot, a szemekbe érkező kép eltér. A tárgyak -amelyek a szemek különböző távolsága miatt eltérő képet mutatnak, a két szemben -különbözőek a horizontális állásuk miatt, létrehozva ezzel a horizontális disparitás mélységi észleletét, vagy ahogy inkább ismert a retinális diszparitást/ binokuláris diszparitást. Wheatstone rámutatott, hogy ez egy tényleges észlelete a mélységnek és azoknak az egydimenziós képeknek a mélységi illuziójából jönnek létre, amelyek csak a horizontális diszparitásuk szerint különböznek. Ahhoz, hogy a képeket külön bemutassa a két szemnek, Wheatstone feltalálta a sztereoszkópot. Leonardo da Vinci is felfedezte, hogy a szemtől különböző távolságban elhelyezkedő tárgyak olyan képet festenek a két szemben, amelyeknek különbözőek a horizontális állásuk, és arra a következtetésre jutott, hogy ezért annyira nehéz a festőknek a mélység ábrázolása egy sima festővásznon. Leonardo közeli tárgynak egy oszlopot választott egy körkörös keresztmetszeti résszel, távoli tárgynak pedig egy sima falat. Több közeli tárgy választása közben fedezhette fel a tárgyak felületéből adódó horizontális diszparitást. Az oszlop volt az egyetlen azon kevés tárgyak közül, amelynek képe ugyanaz maradt a két szemben. A Viktoriánus korban David Brewster felfedezésének a prisma sztereoszkópnak köszönhetően a sztereopszis nagyon népszerűvé vált.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Sztereopszis
Utolsó kommentek