Én tökéletesen megértem, a több 10 000 dollárt. Az alkotó leexponálta a negatívot, és pár eredetit készített róla. Tehát ez műtárgy, az alkotó, az egész folyamatot végig vitte, az végeredmény, egy eredeti Ansel Adams fotó, műtárgy.

Abban a pillanatban, ha akár a család, egy 29 éve nekik dolgozó laboránssal (aki akár még AA-nak is nagyított) lenagyíttatja korlátlan példányszámban, akár 225 dollárért, ez egy Ansel Adems negatívjáról készült nagyítás, nem több. Nem véletlen, hogy érthetőbb legyek, egy fotógramm, vagy egy öntött nedveseljárással készült kép más kategória, egy van belőle, NEM REPRODUKÁLHATÓ.

Végezetül, mindkét ár bizonyos fokig marketing, a több tízezer arról szól, hogy a galériás kaszáljon minél több jutalékot. A 225 dollár is marketing, ha a család elad 8 000 másolatot, az 1 800 000 dollár!, ennyit biztos elad, mert ez aki célcsoport, MINDENKI megenengedheti magának. Zseniális ötlet. Mindenkinek jó, hozzáteszem.

érdekes a kérdés.

Azért adunk valamit hogy egy jó művész készített egy tárgyat (ami itt egy híres és jó kép, egy vagy kettő, de nem sok van belőle) vagy magát a produktumot nézzük, a képet, ami az eredetivel teljesen megegyezik?

Én magam részéről (mert talán kevésbé vagyok tárgyfetisiszta) egy 225 dolláros másolat pontosan helyettesíti az eredetit a nappalim falán. talán mert ez is hordozza azt az esztétikai élményt amit az eredeti megalkotására sarkalta Adamsot és ennek átadása a célja a műveknek. (az esztétikai élmény lehet más szavakkal is üzenet vagy minőség is)

Ki mit gondol erről?

@kjapp: Igen, de nem. Nem ugyanaz. Lehet hogy jobb a laboráns nagyítása (kétlem ebben a kontextusban), de az egy alkotó műalkotása mondjuk 4 példányban egy dolog, amit 225 dollárért megvehetünk, az egy nagyítás. Egyetértünk abban, hogy ha megrendelem, ott lehet a falamon ez a kép. (sose tudnék megvenni egy EREDETIT). Nem mindegy szerintem, de így ott lehet, ez nem mindegy.

"...ami az eredetivel teljesen megegyezik?"
Nem egyezik meg, hidd el. Capanál nincs probléma, nem volt egy labor ördöge, más a megközelítés, az ő munkája a negatív elküldéséig terjedt, de AA, és sok fotóművész más. Csak magamból tudok kiindulni, azt a képet, amit elkészítek, annak az idealizált képe ott van a fejemben, CSAK ÉN TUDOM, mi a fontos rajta? CSAK ÉN TUDOM azt az érzést, gondolatot, finomhangolást megadni, ami miatt exponáltam. Szerintem.

De ez az én véleményem, ha nem értünk egyett, akkor sincs probléma, mert természetesen tiszteletben tartom a véleményed, és mellesleg született egy fontos bejegyzés, ami neked köszönhető:)

Jelzem, hogy én itt nagyon szívesen olvasnám a lyukkamerás ember véleményét.

@anorexiás mikulás: Sok esélyed nincs (engem is érdekelne), kérdezd meg mailben.

@Romanee Conti: Sajnálom picit, mert ahogy ragyás írta valahol nagyon találóan, olyan ez a hely mint egy kávéház. Megkérdezhetném e-mailben de pont a lényeg, az egymást inspiráló párbeszéd ugyanúgy elveszne. Azért meg különösen kár, mert ebben a nagy pöcegödörben amit internetnek neveznek, érintetlen kis sziget ez a blog, ahol a nézetbeli különbségeket mindig kultúrált módon tárgyalták meg a látogatók (leszámítva amikor mindenki ideözönlött az index főoldalról - de az egy más történet).

Amúgy ez a bejegyzés nagyon jó, ott kattogott a fejemben egész nap akaratomon kívül is. A megoldás egyébként szerintem meglehetősen egyszerű és mégis bonyolult. A különbség ugyanis annyi, hogy az egyik egy lakberendezési tárgy, a másik pedig egy fotóműtárgy. A probléma az, hogy az utóbbi helyét, jelentőségét, nehezebben érzi az ember (bevallom nálam sincs 100%-osan a helyén a dolog). Semmi baj nincs azzal amikor Kjapp azt mondja, hogy az ő nappalijában ugyanannyit ér a 225$-os verzió, mint az eredeti, sőt szerintem is ez a természetes. Szerintem a gond inkább az, amikor Olaj Jonny jön Texasból és azt mondja hogy neki kell ez az eredeti AA kép, megveszi, bedobja a széfbe és utána ugyanazt a 225$-ost teszi a falra. (Félreértés ne essék, nem a magángyűjtőkkel van bajom, hanem a műtárgyak státuszszimbólumként való megerőszakolásával.) És még nagyobb baj lenne az, ha egy galléria venné a bátorságot, hogy a "másolatot" tegye ki a vintage helyett. Az én véleményem szerint egy eredeti képnek időnként láthatónak kell lennie, legyen az magángyűjtői vagy múzeumi kézben. Egy 10000$-os képnek ez lenne a feladata, és ezért rengeteg írott és íratlan szabálynak meg is kell felelnie, aminek a 225$-os kópiának nem. De ettől az még ugyanolyan dísze lehet bárki otthonának.

@anorexiás mikulás: .. és ha egy ország vesz 1015 Capa képet, azt meg föl kéne nagy felbontásban rakni az internetre...

Talán ott lehet a kutya elásva, hogy a fotó megjelenéséig a műtárgy az egyet jelentett az egyedivel, az exkluzívval, amit csak a „kiválasztottak” birtokolhattak.
Innentől kezdve pedig a kép egyszerűen reprodukálható, ma pedig még a nagyításnál is egyszerűbben. Hogy ez jó vagy sem újabb kérdést vet fel. Ha azt mondjuk, hogy egy alkotás akkora értéket hordoz, hogy azt minél több embernek meg kell ismernie, akkor legyen reprodukálható, sokszorosítható.
Szóval, ha valaki arra vágyik, hogy egy jó minőségű AA fotót nézegethessen naponta, otthon, az vegye meg pár száz dollárárt. Ezt egyébként őszintébb rajongásnak tartom, mint a vagyonokat ölni a birtoklási vágy kiélésébe.
Azt, hogy hogy mennyire hasonlít, vagy egyezik egy kópia a mester eredeti nagyításával csak akkor tudnánk meg, ha egymásmellé tennénk a két képet. Azt feltételezem a különbség sokkal kisebb, mint egy reprodukció, akármilyen igényes és mesteri nyomtatásban.
Sőt az igazán izgalmas az lenne, ha maga AA nagyítaná újra valamelyik hosszas pepecseléssel készült fotóját, anélkül hogy látná a korábbi kópiát.

Ki készíti a nagyításokat J. Sexton?

@anorexiás mikulás:
...A különbség ugyanis annyi, hogy az egyik egy lakberendezési tárgy, a másik pedig egy fotóműtárgy...
Éppen azért hoztam ezt a példát, mert itt gyakorlatilag előállítható ugyanaz a műtárgy. Csak az elsőt, vagy első néhányat (mert azért AA sem biztos hogy egyet nagyított) műtárgynak, 'eredetinek' hívjuk, és igen nagy értéket tulajdonítunk neki, a többi ami gyakorlatilag ugyanaz, más csak egy lesajnált 'másolat'. Lehet hogy lyukkamrás ember bebizonyítja hogy nagy különbség van közöttük (ez a mai általános műalkotás szemlélet szvsz) szerintem esztétikai szempontból azonosak és ezért a nappaliban egyenértékű.
Legyen mindenki körül valami minőségi, ha megérinti a szemlélőt, akkor is ha az 'másolat'

@ragyás:
...fotó megjelenéséig a műtárgy az egyet jelentett az egyedivel, az exkluzívval, amit csak a „kiválasztottak” birtokolhattak...

igen, ez valószínűleg így van, de közben változott a világ. Már régen el lehet érni a műalkotásokat (jellemzően azért képeket) jó minőségű albumokban, ami távolról sem azonos, de közelíti az eredetit.

de mintha a mai, a tömegtermelés korában kicsit misztifikálva, vagy túl lenne lihegve az eredeti fogalma és ezért az értéke is.

Különös az, hogy Shakespeare-t lefordítják, és fel sem merül, hogy az nem azonos az eredetivel (mert nem lehet az magyarul, mint az eredeti angol). De még az sem hogy az eredeti kézírású példánya a Machbetnek az igazi, a mostani, nyomtatott könyvbe kötött 'változat' már nem. ( A rendezők által 'aktualizált' meghúzott, egyéb előadásokról most ne is beszéljünk)

Nem így kellene szemlélnünk, a tartalma felől az alkotásokat?

@kjapp: Nem! A művész által készített nagyítás optimális esetben az etalon (ha nem Capának hívják:), a már általam leírtak miatt (szerény véleményem szerint).

Da abban igazad van, hogy a tartalma szerint majdnem mindegy. De az a mesterdarab. Azért annyi.

Lyukkamerás ember egyik véleményére visszautalva, és egyetértve, mi simán ki tudunk fizetni 250 dollárt egy AA nagyitásért. Van akinek PONT EKKORA TEHER, MINT NEKÜNK A 250 DOLLÁR, a 19 634 DOLLÁR. Had vegyen eredetit, ha megteheti, és akar (én is vennék, jelzem).

@Romanee Conti: nem értünk egyet, mert ha a művész esetleg többet készített, vagy az anyósa unszolására 15 évvel később nagyított még egyet, az nem biztos hogy pontosan ugyanolyan lenne, mint a régebbi verzió. Változik a világ, benne AA is, és talán a korai változatot máshogyan csinálná meg, ha nem dobná esetleg tűzbe azt. ;)
Ezért nem biztos, hogy létezik ebben az esetben etalon szvsz.
Voltak olyan festők, akik megfestették ugyanazt a témát, és nem pontosan ugyanolyanra.
Hol az etalon?

@kjapp: AA fejében:) Meg a tiédben, meg az enyémben. Ami kikerül a kezünkből, ehhez igazodik.

@Romanee Conti: igen.
egyetértünk :)

@kjapp: @kjapp: Ebben most csak részben értünk egyet. Amit te mondasz az a nappali faláig tökéletesen igaz. Egy kiállítóteremben azonban elvárható, hogy 100%-ig a fotós látásmódját tükrözze a kép.

"nem értünk egyet, mert ha a művész esetleg többet készített, vagy az anyósa unszolására 15 évvel később nagyított még egyet, az nem biztos hogy pontosan ugyanolyan lenne, mint a régebbi verzió"

Ezért sorszámozott szériákat adnak ki a művészek, és aki komolyan el akar adni egy képet az ezt komolyan is veszi. 15 év múlva ki lehet hozni az anyós unszolására egy másik verziót, csak az egy új széria lesz és egy teljesen más besorolást kap (ez lesz a néhány ezer $-os kategória). Furcsa dolog ez, lehet nem szeretni, lehet értetlenkedni, hogy egy komoly galériában miért nem néznek rá egy RC papírra nagyított ff képre, de ha belegondolunk ez a szabályrendszer ad egy minőségi biztosítékot, hogy amit látsz az nem 80, 90 vagy 99, hanem 100%-os. Ha ettől eltérnek onnantól kezdve ki dönti el, hogy mi fér bele és mi nem? Na ezt kell megfizetni, de mint mondtam szerintem annak aki ki akarja állítani és nem annak aki a nappalija falán nézegeti. Oda a 95% is bőven elég.

@nagy_szabolcs: Az előző szintén én voltam. 2 nap alatt sikerült a 3. felhasználónévről írnom. :)

@nagy_szabolcs: értelek, vagy érteni véllek.
Csak ilyen 100%-os biztonságra törekvés miért nincs meg például az MP3-as zeneszámoknál?
Érted-e a párhuzamot? Mert a zene nem fogható meg, nem tudom az egyetlen eredeti példányt birtokolni? Ezért csak hallgatom, és nem érdekel hogy az egy kicsit zajos? Vagy rossz a párhuzam?

@kjapp: Nem:) Szerintem, aki nem ért az MP3-hoz.

@kjapp: A zene nem tárgy, nincs is meg senkiben az ösztön hogy kizárólagosan birtokolja. :) De tárgyiasítva megvannak egyébként ugyanezek a mechanizmusai. Például nehezen tudnám megmagyarázni hogy miért veszek bakelitlemezt, de mégis megteszem.
Egyébként van egy úgynevezett FLAC formátum, ami veszteségmentesen tömörített hangfájl és a legtöbb legális letöltő oldalon elérhető. Igaz 3-4-szer nagyobb méretű is mint az mp3 és nagyjából 1,5-2-szer annyiba is kerül.