| Származás Az 1600-as évek elejei könyvek már tartalmaznak utalást a növényre, eredetéről azonban nem szólnak. Európában úgyszólván mindenütt előfordul, hazánkban vadon szintén igen gyakori gyomnövény. Érdekesség Francia neve - Pissenlits - nem mást jelent, mint ágyba pisilést, köszönhető ez a növény közismerten jó vízhajtó hatásának. Jellemzés A pitypang nem más, mint a mindannyiunk gyermekkorából jól ismert gyermekláncfű, így külső megjelenésének bemutatása feltehetően nem annyira szükséges. Ízét azonban valószínűleg már kevesebben ismerik. Elmondható, hogy nagyban hasonlít az endíviához. Fajtái A pitypang nemesített változatát nevezzük ruccolának! Energitartalom 45 kcal, 189 kJ/100 gramm Melyiket vásároljuk? A pitypanghoz általában élő növényként juthatunk hozzá. Figyeljünk a levelek hibátlanságára, illetve arra, hogy még bőven virágzás előtti növényt válasszunk, mert virágzás után a levelek megkeserednek! Eltarthatóság, tárolás Ha cserepben neveljük, akkor tartsuk fényes helyen és naponta öntözzük! Ha vágott formában gyűjtjük a pitypangot, akkor tároljuk hűtőben, lezárt, lefóliázott edényben. Utóbbi esetben amilyen gyorsan csak lehet, használjuk fel a leveleket. Előkészítés Az alapos mosáson és szárításon kívül semmilyen más előkészítést nem igényel a pitypang. Elkészítés, felhasználás A többi salátafajtához hasonlóan legtöbbször nyersen, olajjal, ecettel és fűszerekkel keverve fogyasztjuk. Élettani hatások A népi gyógyászatban a gyökeret keserű tea készítésére használják, mely jót tesz epe és májbántalmakban szenvedőknek. Emésztési zavarok miatt kialakult ekcémák és sömörök ellen is hatásos, illetve mint azt már említettük levelei kitűnő vízelhajtók. | | |
Utolsó kommentek