Nem friss, nem fotó, de szerintem érdekes. (nem érdekes, EZ A LÉNYEG) Érdemes megnézni, meghallgatni.
Hideg januári reggel volt, mikor egy ember megállt egy Washington DC-i metróállomáson és hegedülni kezdett. Hat Bach darabot játszott összesen negyvenöt percen keresztül. Ezalatt az idő alatt több mint ezer ember fordult meg az állomáson, legtöbben a munkahelyükre igyekeztek a csúcsforgalomban.
Három perc múlva egy középkorú férfi észrevette a zenészt. Lelassított, és egy pillanatra meg is állt, majd továbbsietett. Egy perccel később a hegedűs megkapta az első egydollárosát, egy nő dobta bele a hegedűtokba anélkül, hogy megállt volna. Néhány perccel később valaki a falhoz támaszkodva kezdte el a zenét hallgatni, de kis idő múlva az órájára nézett, és továbbsietett.
Legjobban egy hároméves kisfiú figyelt fel a zenére. Anyukája kézen fogva vezette, de a fiú megállt a hegedűst nézni. Nemsokára az anyuka továbbhúzta, de a kisfiú közben végig hátrafelé kukucskált. Ugyanez más gyerekkel is megtörtént, kivétel nélkül mindegyik szülő továbbvezette őket.
A 45 perces előadás alatt csak 6 ember állt meg zenét hallgatni. Nagyjából 20-an adtak pénzt, de közben le sem lassítottak. Összesen $32 gyűlt össze. Amikor vége lett a zenének, és elcsendesedett az állomás, senki sem vette észre a változást. Senki sem tapsolt, senki sem gratulált.
A járókelők nem tudták, hogy a világ egyik leghíresebb hegedűművésze, Joshua Bell játszotta a zenetörténelem legnehezebb darabjait 3.5 millió dollár értékű Stradivari-ján. Két nappal a metróállomásbeli előadás előtt egy teltházas bostoni színházban lépett fel, ahol a jegyek átlagosan $100-ba kerültek.
Joshua Bell álruhás metróbeli fellépését szociológiai kísérletként a Washington Post szervezte. Azt vizsgálták, hogy egy hétköznapi környezetben, egy alkalmatlan időpontban vajon felismerjük-e a szépséget, megállunk-e hogy befogadjuk, és értékeljük-e a tehetséget egy váratlan helyzetben.
A kísérlet eredményének egyik lehetséges következtetése: ha nincs időnk arra, hogy megálljunk és hallgassuk a világ egyik legjobb zenészét a zenetörténelem legvirtuózabb darabjait játszani, vajon mi minden más mellett megyünk el észrevétlenül ugyanígy nap mint nap?
www.washingtonpost.com/wp-dyn/content/article/2007/04/04/AR2007040401721.html
Romanee Conti 2010.01.14. 09:30:37
pobeda 2010.01.14. 21:31:10
-CsL- (Csörgő László) · http://fotoshock.blog.hu 2010.01.14. 22:48:41
anorexiás mikulás 2010.01.15. 00:41:37
A kísérlet egyébként tényleg rendkívűl érdekes és elgondolkoztató, bár talán épp annyira szól az előítéletekről is, mint a művészet iránti fogékonyságról.
Romanee Conti 2010.01.15. 08:30:03
Romanee Conti 2010.04.30. 21:12:42
ElPadre 2010.06.16. 12:25:09
ha kicsit kevesebb lenne a rohanás, és több idő az ilyen kis csodák élvezésére, százszorta jobb hely lenne a világ.
romesz 2010.06.16. 15:46:27
vAfotóriporter · http://blog.volgyiattila.hu 2011.07.12. 01:35:09
Például én hiányolom ebből a posztból az eredeti Washington Post linket, bár gondolom ez most csak valami véletlen hiba lehet, hiszen írod, hogy nézzük meg, hallgassuk meg. Csak a link maradt ki, hogy hol van erre lehetőség:
www.washingtonpost.com/wp-dyn/content/article/2007/04/04/AR2007040401721.html
Minden esetre ha majd egyszer én is kiteszem a blogomra - mert ki fogom, érdekes téma, megérdemli, hogy évről-évre előkerüljön valahol - feltüntetlek majd téged is a források közt.
Romanee Conti 2012.01.30. 21:14:39
Romanee Conti 2012.01.30. 21:40:07
vAfotóriporter · http://blog.volgyiattila.hu 2012.01.30. 23:56:33
Romanee Conti 2012.01.31. 08:35:43
marykutya2 2012.01.31. 12:26:14
Észrevenni és élvezni .