Eduard und Bertha Wehnert; Bildnis der Frau Winkler mit ihrer Tochter Helene, Leipzig, 1847. Daguerreotypie; GRASSI Museum für Angewandte Kunst

Dagerrotípia

Daguerreotypie, Daguerreotype, Dagerotip, Dagerotípia, Dagerrotip, Daguerreotip, Daguerreotípia

Hivatalosan az első gyakorlatban is használt fényképészeti eljárás, reálisan szemlélve inkább egyik az elsők közül. L. M. J. Daguerre 1839-ben tette közzé. Európában az 1850-es évek közepéig volt általános használatban, Amerikában kb. l0 évvel tovább. Ebben az időszakban a talbotípiával osztozott a világ fényképészetén és kétségtelenül a nagyobb sikerű volt.

Az eljárás direkt pozitívet eredményezett. Készítésekor ezüstözött rézlemezt políroztak, tisztítottak, ezüsthalogenidképző anyagok (jód, később ezzel kombinálva bróm, klór) gőzének tettek ki e célra készített dobozban. Ez volt az érzékenyítés. Utána kamerába tették és exponálták.
Ennek időtartama még tűző napfényen is 15-30 perc volt. Később az anyag tökéletesítése és a Petzval-féle fényerős objektív bevezetése révén ez 40-45 mp-re csökkent (1841). (Daguerre objektívje f:17 es fényerejű volt Petzval f:3.6 lencséje kb. 6 blendényivel, azaz. 64 szeresen fényerősebb.) A lemezt megvilágítás után az előhívó szerkezetbe helyezték. Ez a dagerrotipet fényérzékeny részével lefelé, kb. 45 fokos szögben tartotta és teljesen zárható volt. Alján tálkában higanyt helyeztek el, melyet borszeszlánggal melegítettek, gőzöltetés céljából. Ez hívta elő a képet. A folyamatot a doboz falában lévő színes (sárga, vörös) üvegablakon keresztül, kívülről odatartott gyertya fényénél ellenőrizhették egyébként sötétben zajlott. (A korai változatnál a lemez vízszintesen helyezkedett el, nem volt ablak a hívódobozon és a folyamat menetközbeni ellenőrzésére nem volt ilyen lehetőség.)

Előhívás után a lemezt (meleg konyhasóoldatban majd a későbbiekben nátrium-tioszulfátban) rögzítették és mosták. A kész lemez sérülékeny és a levegőben lévő gázok hatására oxidálódik ezért légmentesen körülragasztva, üveg és kartonlap közé foglalták (védőcsomagolás, installáció). 1840-től kémiai védelmét arany-kloridos színezéssel is fokozhatták. A védőcsomagolás általában egyszersmind díszes keretet, dobozt is jelentett, így adták át a képet megrendelőjének. (Ezekről az installácókról [tok, keret, paszpartu, stb.] itt készül egy hoszabb anyag)

A kép eleinte felcserélt oldalú volt, ezt később tükörből fényképezve, 1841-től Chevalier objektív elé szerelhető fordító prizmája segítségével kompenzálhatták. Emiatt viszont sosem tudhatjuk, hogy dagerrotípiánk helyes oldalú képet mutat-e? Támpontul szolgálhat az ábrázolt gombolása, kardviselete, képre került felirat stb. Csak egy példányban készülhetett - lévén direkt pozitív - másolni reprodukció, galvanoplasztika vagy nyomóformává alakító maratás útjan lehetett. Természetesen az így készült másolat nem volt az eredetivel azonos minőségű.

Jellegzetes tükröző ezüst felületéről ismerhetjük fel, melyen az exponált helyeket ezüst-higany amalgámból álló, az alaptól eltérő fényvisszaverésű réteg borítja. (Ez olyan lazán kötődik, hogy erős dörzsöléssel részben "letörölhető" az ezüstlapról.) A fény irányától függően, hol negatív, hol pozitív képet láthatunk. Ha az ezüstlapban sötét felület tükröződik, pozitívot, ha pedig világos, negatívot. Felismerése (popup táblázat) Leggyakoribb károsodása a felületével érintkező levegőben lévő kéngázok által okozott kékes-szivárványos elszíneződés. Előfordul azonban alapjának, sőt fedőüvegének korrodálódása vagy installációjának egyéb károsító anyagai következtében keletkező ártalom is. Védenünk kell tehát a levegővel való érintkezéstől, ez installációjának légmentesítő képessége révén valósulhat meg, ez idővel csökken ezért rendszeres ellenőrzése, karbantartása szükséges.
A védőcsomagolás anyagai jó ha megfelelnek a PAT tesztnek, vagyis nem tartalmaznak ezüstöt károsító anyagokat. Az UV/IR sugárzástól is óvjuk. Restaurálása az 1850-es évektől az erőteljesen károsító cián-káliumos és az 1950-es évektől a valamivel gyengébben káros tiokarbamidos eljárással történt. Az ennél jobb perspektívákkal bíztató módszerek az elektrokémiaiak és a viszonylag költséges hidrogén plazmás. Ezért célszerűbb - az egyébként is fontos prevención kívül - ha lehet inkább megfelelő technikájú reprodukciók készítésével láthatóvá tenni az oxidált dagerrotipképet. Ilyen lehet az infravörös anyagra készített felvétel, megfelelő szűrőkön keresztül, (tükröződés ellen maszkolt, lehetőleg eltolható objektíves géppel). A sok apró karc csillogását megfelelő irányú szórt fényes megvilágítással vagy/és bipolarizáció segítségével csökkenthetjük.
Leggyakoribb méreteit lásd a vonatkozó táblázatban. Színezésére nehezen találtak módszert, így színezett dagerrotipet csak 1842 táján kezdtek készíteni. Híg gumiarábikum segítségével rögzítették felületén a (teveszőr) ecsettel felhordott finom festékport. A színezésre szánt képeket kissé túlexponálták. Volt, hogy csak az arcot és kezeket festették. Általában lazúrfestéket használtak, kivéve az arany, ezüst és fehér színeket. Lemezében gyakorta ötvösjelek találhatók, ezek segítséget jelenthetnek a készítés helyének, időpontjának megállapításában. (Főként a lemezének de közvetve a képnek is.) Az ötvösjelekről készül egy interaktív táblázat ennek előképe már most is megtekinthető.

Magyarországon az első ismert felvételt 1840.augusztus 20-án Pest-Budán Vállas Antal készítette. Pest-Budán 1843-ban 4, 1848-ban 8 név szerint ismert dagerrotipista működött. A szignált példányok ritkák, ezért hasznosnak gondoljuk felsorolni az ismertebb hazai mesterek nevét. Hivatásosak : Marastoni Jakab, Ráth Imre, Taisch Ferenc, Stuhr, Kawalki Lajos, Strelisky Lipót, Zsák Móric, Mezey Lajos, Heller József, Újházi Ferenc, Sturm, Khogler, Jules Dassier, Gola Ádám, Varsányi János, Skolnik Károly, Beniczky Lajos, Szathmári Papp Károly, Veress Ferenc. Amatőrök: Budai Karoly, id. Zeyk Miklós, Novakovics, Jedlik Ányos, b. Apor Károly, Egressy Gábor, Buda Elek.

Flesch Bálint: Fototechnika-Történeti (Egészen) Kis Lexikon, ARCHALTFOTOKONZERV, 1987-2009