Az akt egy nagyon megosztó műfaj.
Olvastam, hallottam pro és kontra ezzel kapcsolatban.
Kiváncsi lennék, hogy TE miért nem szereted.

@a lyukkamerás ember: Nem fogalmaztam ismát helyesen, nem a műfajt, hanem igazán az akt fotók 95%-t nem szeretem. De Robert Mapplethorpe, igen. Valószinüleg ebben a tekintetben feminista vagyok:)

Kertészt talán nem aktjai miatt szeretjük, de ezek érdekes kísérletek lehettek akkorában

@kjapp: A mai napig zseniális képek.

Szerintem megtévesztő a szóhasználatotok. Sem Mapplethorpe, sem Kertész nem mint műfajt űzte az "aktfotót". Műalkotásokat hoztak létre, amelyek némelyikén meztelen emberi test szerepel. M-nál nyilván azért van egy erős reflexió az aktfotóra, a pornóra, az SM-re stb., de nem ez volt a cél. Az aktfotó az olyan műfaji kategória, mint az ételfotó, divatfotó, tehát alkalmazott fotográfia, mint ilyen nem a művészet része, hacsak nem más a szándék. És perszehogy vannak köztes kategóriák/esetek, komolyabb produktumok, amelyek már a művészet területét érintik. Engem pl. nem oszt meg az aktfotó, mert többnyire esztétizáló/nyálas, dögunalmas hímsoviniszta ügyletnek tartom. Amitől kiakadok, ha művészetnek próbálják eladni! Ettől függetlenül piszok jó képek vannak a fent elmondottak (művészeti) értelmében. Mapplethorpe nagyon nagy fotós. Kertész torzításos dolgait én is unom, ez az a műfaj, hogy egyszer elkövetik és annyi elég is, technikai truváj, minden mélység nélkül.

@csgy:

Szia !
Nem igazán értem, hogy mire is gondolsz.
Mit jelent az, hogy műfajként űzni a dolgot, műfajnak fotózni ?
Műfaj, skatulya, kategória, ágazat, leltári besorolás stb. mik ezek ?
Egy harmadik személy részben önkényes címkézése az én általam egy másik személyről (jelen esetben aktmodell) készített kép nézegetése során.
Amikor én azt a képet készítettem akkor nem a MŰFAJNAK, KATEGÓRIÁNAK, BESOROLÁSNAK, LELTÁRNAK, stb-nek fotóztam, hanem magamnak, a fényképen szereplő személynek vagy egy megrendelőnek.
Annyira befolyásolt a tematika (jelen esetben az akt), mint mondjuk tájkép készítése során a bennem levő tájkép kategória adatmennyisége és minősége.
Kevésbé ködösen fogalmazva az eltelt 46 év alatt általam látott tájképnek minősülő képek összessége és minősége. Ez az akt műfaj esetében sincs másként.
Én úgy értelmezem a te szövegedet (Kérlek javíts ki, ha nem így van !!!), hogy ha én aktfotót készítek és nem sikerül olyan szinten tennem ezt, hogy a végtermékem a műtárgy szintet elérje (ki dönti ezt el ???), akkor én CSAK a műfajnak fotóztam.
Ha ez így van, akkor (továbbolvasva a gondolatodat) én egy alkalmazott vagyok, mert alkalmazott műfajban (a te terminusod) ténykedtem.
Gondolom (szerinted ?) ez a dogma igaz a fotózás összes kategóriájára.
Ha igen, akkor én egy (és vagyunk vele jó páran) MŰFAJFOTÓS” vagyok.
És mindannak amit eddig a fiókomnak vagy az adattárolómnak csináltam semmi köze a művészethez.
Sosem éreztem magam művésznek (bár művészeti végzettségem van).
Sosem azért készítettem képeket (mozgó vagy álló, digitális vagy analóg) hogy művészkedjek.
Sosem tartottam egyetlen egy produktumomat se műalkotásnak.
Most már tudom, hogy miért.
Ma már nem keltem fel hiába!
Üdv,
BI

Ui. No.1 :
Az egyik legnehezebb fotográfiai területnek tartom az akt kép készítését.
És pontosan azért amit eddig itt olvastam tőled.
Ez az egyetlen műfaja a fotónak, amelynek nem csak pusztán szakmai és esztétikai kritériumokkal kell megküzdenie, hanem valami olyannal is, melyek a férfiak és a nők fejében keresendők és olyan kategóriákba sorolandók, mint erkölcs, prüdéria, állszentség, gátlásosság, neveltetés.
Gondolj (gondoljatok) bele, hogy mennyivel könnyebb egy tájképi vagy csendéleti műfaj képeinek.

Ui. No.2 :
Azért mert egy műfaj XXI. századi sajátossága (sajnos), hogy a témájában készült képek közül a SZEMÉT kerül, jut el könnyebben, gyorsan, látványosan, szemkiverően, hívatlanul az emberekhez, még nem biztos, hogy magát a műfajt le kell írni, le kell nézni. Ebben a műfajban pont ez a kihívás. A sok szeméten átlépni. Én sok ilyen „átlépőt” ismerek.

@a lyukkamerás ember: röviden: szerintem nagyon mást gondolunk fotóművészetnek, hosszú lenne belemenni, mit, miért, meg nem is baj, ha mást gondolunk. Gyakorlati példákon, nekem ez művészet:
4.bp.blogspot.com/_23NVsAi5tCo/SaGm8LpEo-I/AAAAAAAAAI8/RcVYqzOQQ5o/s400/witkin30.jpg, ez is: www.heyhotshot.com/blog/blogimages/qa_with_hot_shot_cara_phillips/dijkstra.jpg és ez is:
www.nrw-forum.de/upload/01-Ausstellungen/76-Mapplethorpe/gallery/gregcauley-cock_1980.jpg meg ez is:
www.jahsonic.com/Bellocq.jpg
mert minimum az első három nem aktfotó kíván pusztán lenni és nem öncélú esztétizálásra törekszik (Bellocq kicsit más eset, utólag lett felfedezve, és kb. biztos, hogy nem volt szándékában művészetet létrehozni), ugyanis én azt gondolom, a fotóművészet a pusztán jól komponált és hangulatos képen, vagy a formabontóbban komponált, de ebben ki is merülő képen túl, így a puszta tájképen, aktképen, absztrakt képen stb., túl kezdődik. Számomra a műalkotásnak van szándéka, értelme, jelentése, néha több is. (Csak mondom, hogy ezt csak én gondolom így, nem kell elfogadni, de ebből kiindulva pl. én a címzetes fotóművészeink legtöbbjét (Magyar Fotóművészek Szövetsége sok/legtöbb tagja pl.) nem tartom fotóművésznek. Szerintem sehol nem állnák meg a helyüket , nemzetközi szinten pláne.) Mert mit jelent egy sima aktfotó, azon kívül, hogy pucér a néni és szép/erotikus és milyen esztétikusan esik a fény a bal mellbimbójára, és milyen selymesen csillog a fanszőrzete a ferdén ráeső fényben? És ha mindezt még berakom egy lepukkant gyári környezetbe, tiszta art (mint láthatjuk ezt gyakran az újabb divat-és aktfotóban)! Kertész torzított cuccainak sincs sok mélysége, puszta kísérletek/truvájok.

Örülök, hogy kialakult egy vita, de ne vegyétek annyira komolyan, kedélyesebben is el lehet beszélgetni:) (prózában ne anyázzatok, ha lehet a végén)

@Romanee Conti: Benneteket mégse lehet kimoderálni:)

Jójó, igazad van, elnézést a "túlhabzásért" (túl éles, sarkított, meg igazságtalan is, amit "habzok"). Miközben ugye fakó minden teória..., az élet fájába meg jól belecsap a villám.

"Kertész torzított cuccainak sincs sok mélysége, puszta kísérletek/truvájok."
Lehet hogy igazad van, de azért én többnek érzem, ha másnak nem szürealista fotónak, szerintem Dali irigykedett, mert ez a valóság szűreális vetülete. Egyes darabjait a sorozatnak biztos 1933-ban készítette, tehát el tudom képzelni, hogy hatott is Dalira. Mindamelett azon kevés munkáinak egyike, amit nem szeretek, Dalit se (tökéletes elismerés, és tisztelet mellett). Ahogy szoktam írni, tiszteletben tartva mások véleményét.

@csgy: Ez semmi ahhoz képes amit tudok csinálni néha :), valóban csak arról szólt a dolog, hogy ne legyen kenyértörés, mert sokkal több dologban szerintem egyetértetek, mint nem. Ha nem, az sem érdekes. De jó ha véleményt formáltok, mert ez lenne a blog vonzerejének 30%-a. Reményeim szerint.

@csgy:
Nagy köszönet neked a válaszodért.
Két okból is.
Először is, mert egyáltalán időt szántál rá (egy-két ember kivételével nem ez a jellemző).
Másodszor meg, mert helyre tett pár dolgot bennem és köztünk.
Teljesen egyetértek minden soroddal. Nem gondolunk mi mást a fotóművészetről csak másként fogalmazunk és ez adhat első látásra némi különbséget. Egyszerűen más úton járunk, de ugyan oda érkezünk. Amit és ahogy most írtál azt ugyan így gondolom én is. Mind a fotóról, mint művészetről, mind az aktfotóról, mint fotóművészeti értékéről.
A hazai viszonyokról írtak meg sajnos telitalálat.
A különbség köztünk csak az, hogy teneked kevés az, ha egy kép ÉRDEKES, FORMABONTÓ, ÚJJÍTÓ, ÚJSZERŰ, TECHNIKAI BRAVUR vagy egyszerűen SZÉP akar lenni. A te ajtód túl szűk ezeknek ahhoz, hogy bebocsátassanak. Neked kell, valami plusz, hogy legyen bennük. És ez így van jól.
És ezzel én is így vagyok, de én fejet hajtok egy Ansel Adams-i technikai tudás előtt ugyan úgy, mint egy játéknak induló és pusztán az esztétizálásig jutó André Kertész-i akttorzítások előtt is. Ők átférnek az én ajtómon.
Én nem akarom, hogy mindig gondolkoztatásra kényszerítsen egy kép, nem akarok mindig mögöttes szándékot keresni benne. Talán azért mert túl sok rossz képet (is) láttam, olyan fórumokon (újságokban, kiállításokon, pályázatokon) melyek a fotó művészi mivoltát lettek volna hivatottak erősíteni. Sokáig azt hittem, hogy bennem van a hiba, hogy nem értettem meg a képeket, hogy nem találtam meg a mögöttest, a művészi szándékot, az áthallásokat. Pedig rengeteg leírt szöveg és kimondott szó (felfoghatatlanul bonyolultan) sulykolta, hogy márpedig van bennük. Különben hogy a fenébe kerülnének egy művészeti újság lapjaira vagy híres kiállító terem falaira és az országos pályázatok nyertesei közé. Sok pár év távlatából azt kell mondanom, hogy nem is lehetett azt mögöttest, azt a művészi mondanivalót megtalálni, mert nem is volt igazán bennük semmi. Sajnos sokszor érzem úgy, hogy a király ma is (vagy még mindig) meztelen.
Mert még mindig benyaljuk azt a hülyeséget, hogy ha valaki fotóművész az biztos csak művészi tartalmakkal telerakott képet tud csinálni, ha egy kép ki van állítva egy kiállító teremben az csak művészi alkotás lehet, ha valakinek a képei megjelennek egy művészeti kiadványban az csak művész lehet és képei műalkotások.
Szóval nekem felcsillan a szemem, ha szembejön egy erős kompozíciót vagy egy technikai tökéletességet felmutató fénykép. Nekem sokszor elég, ha megérint egy kép hangulata és átjön az atmoszférája. Ha elindít bennem egy történetet, ha mesél. Vagy egyszerűen csak szép. De ma már megakad a tekintetem azon a képen is mely egyszerűen csak szakmailag korrekt.

@a lyukkamerás ember: A klasszikusokról: igazából nem is az van, hogy nekem kevés lenne Adams vagy Kertész (mert egyébként mindkettőt szeretem és helyén értékelem), a hangsúly nálam ott van, hogy most, ma kevés az, ha valaki ugyanazt csinálja, vagy csak kicsit máshogyan, mint a nagyok. Mert egyébként fantasztikus, mennyire benne van a levegőben, a kultúrában, hétköznapokban a kép, a jó képalkotási tehetség, a képmegosztókon, blogokon marha sok technikailag perfekt kép van, komponálni szinte majd mindenki tud már "csípőből", csakhogy, ha már valaki hihi fotóműszerésznek titulálja magát vagy ily szervezetben van benne, akkor attól én többet várnék. Pl. én is tagja vagyok ilyen szervezetnek, ahol fiatalok vannak ugye, teljesen meglepő, komoly egyetemi fotóműszerészi végzettség (pl. MOME) után, mennyire khmm, műveletlenek a fotósok, mennyire nem ismerik, mi van most, mi volt nemrég, és elkövetik ugyanazokat a képeket, csak butábban, tartalomtól mentesen. Durván: másolnak, imitálnak, "trendeket" követnek, és ha hozzábiggyesztenek egy kellően homályos, de nagyarcú szöveget egy megemésztetlen kép-imitációhoz, ami lóg a képen, mint Sztálin bátyuskán a pöttyös gatya, akkor kész is a nagy fotóműszerészet!